Kőrösi László: Korrajzok: Vaszary Kolos (1895)

283 illeti; legyenek meggyőződve, hogy ez érde­keket mindenkor szem előtt fogom tartani. A másikra vonatkozólag tudom én azt jól, hogy a ki nyilvános téren működik, tényke­dése nyilvános bírálat alá esik — tudom azt is, hogy a politikában vannak keresztező utak. De egynek minden utón sértetlennek kell maradni és ez a — becsület. Felhoztak ellenem a közelmúltban sokat, a mi elkeserített, de az egyházat nem nézem parlamentnek s a támadásokra nem válaszoltam. Mélyen seb­zetté szivemet főleg az a kifejezés, hogy engem megvett a kormány, nehogy köteles­ségem teljesítsem. Igen köszönöm önöknek vigasztalásukat s jó szivüket, melyben irántam ily szeretet dobog.» Riadó éljenzés fogadta az ősz főpap e foko­zódó erővel mondott szavait. A herczegpri- más az összes jelenlevőket bemutattatta magá­nak, mindannyijával kezet fogott, mialatt öreg, ősz földmivesek zokogva csókolták meg felé­jük nyújtott kezét. Cercle után a főpap még egyszer megköszönte az ovációt és perczekig tartó éljenzés kíséretében vonult vissza belső termeibe. Komárom városa is mozgalmat indított az iránt, hogy a herczegprimáshoz üdvözlő felirat intéztessék. A herczegprimás azonban az ő szelíd, békés természeténél fogva kerülni kívánván az áldástalan ügy újabb bolygatását,

Next

/
Thumbnails
Contents