Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)
A tanári pályán
30 nek minősítette a hatalom, de azért Vaszary Kolos, ha csak szerét tehette, a fiúkkal való egyéni érintkezésben ki-kitört belőle a magyar érzés s előszeretettel beszélt tanítványainak a letűnt nagy napokról, a szomorú végről, amelynek káros hatása alatt nyögött abban az időben a magyar. Tanítványai közül, ha valakit megróni volt kénytelen, látszott rajta, hogy neki fájt legjobban, s még a legkonokabb is kiérzé a szeretet melegét feddő szavaiból. A tanári emlék mellett, rövid komáromi tartózkodásából, még egy kegyeletes emléket őriztek meg róla a komáromiak: a buzgó papét. Az 1855-iki kolera-járvány alkalmával ugyanis példás buzgalommal vett részt a betegek vigasztalásában és gyóntatásában. Majd Komáromból szülővárosába, Keszthelyre sietett, s ott is a szenvedő emberiség szolgálatában áldozta a saját üdülő idejét. A pappá szentelésre szükséges kánoni életkort elérvén, 1855. május 26-án Deáki Zsigmond caesaropolii püspök, győri püspöki helynök Pannonhalmán ordinálta őt, az ősrégi sz. István-kápolnában. Primiciáját június 3-án Komáromban mondotta a Rozália-kápolnában, amely azon időben a romokban heverő sz. András- templomot helyettesítette. A primicián jelen volt édes anyja, minden osztályból 2—2 tanuló állott az oltár előtt a gimnáziumi ifjúság képviseletében. Közöttük volt Fehér Ipoly is, a főapátsági méltóságban jeles és méltó utódja, aki akkor IV. osztálybeli tanuló volt.
