Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

Magyarország hercegprímása

168

után szobájában egyedül költi el rövid ebédje't. Ebe'd után, ha jó idő van, sétál a budai bástyán és kiosztja szegényeinek az alamizsnát. Visszajövet elvégzi breviáriumát, majd könyveket olvas és búvárkodik; alkonyat felé elbeszélget egyik-másik udvari papjával vagy néha valami bizalmasának látogatását fogadja. Este valami csekély vacsorát elkölt s idejében nyugodni tér. Ezt az egyszerű napirendet csak nagyobb látogatók, hivatalos elfoglaltságok, funkciók vagy rendkívüli körülmények változtatják meg. Az ünnepeltetést, nyilvános szereplést nem szereti. Csak akkor tesz kivételt, amikor már állásából folyólag azok eló'l ki nem térhet. Méltóságának inkább terheit, mint eló'nyeit viseli. Saját énjére legutoljára gondol s méltóságának inkább gondját, mint kényelmét keresi. Sokat foglalkozik szegényeivel s éppen azért a fösvénységet mindenkiben, de különösen papjaiban ki nem állhatja, mert nézete szerint a pap fölöslegét fordítsa javarészt közjótékonyságra. Ami kellemetlen, arról nem igen szeret beszélni. Ki nem állhatja a denun- ciációt; mihelyt valaki másról kérdezetlenül kedvezőtlenül nyilatkozik, vagy hallgatásra inti, vagy észrevétlenül átsurran fölötte. A hízelgőket nem szereti s ez magyarázza meg, hogy nála nincsenek kegyencek, nem érvényesül semmiféle papi kamarilla. Magas méltóságában nem érezteti, hogy ő kicsoda; egyszerű, alázatos s inkább atyának, mint főpapnak mutatkozik. Magas állásában is mindig a régi ember marad, mert mint a történelem tanára, sokszor ismételte magában macedóniai Fülöp mondását: „Nézd meg árnyékodat, váljon nagyobb leszesz-e?“