Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

A gyermek és a feltörő ifjúkor

13

szívjóságot, a küzdelmekben való lelki erőt és a ritka emlékező' tehetséget. Az otthon hiába, a jellemképzésnek mindig alapvető iskolája marad. Itt szívta magába a Vaszary család Benjáminja is azon harmatcsöppeket, melyek jellemét a jövőre nézve az erények virágaival megtermékenyítették. Gyermekkorában vézna, gyönge fiú volt, kissé előrehajlott. Arcszine különben egészséges. Szülei előre látták, hogy a kézművességre nem való. Nem is érdeklődött az iránt; ájtatos, csöndes és hallgatag gyerek volt; mohón bújta a könyveket és az iskolából haza hozott jeles bizonyítványokkal, dicséretekkel szárította fel édes anyja bánatos arcának könnyeit. Az anya titkolta a gondokat, de a fiú finom megfigyelő érzéke észrevette, hogy édes anyjának bizony küzdenie kell, hogy ő neki minden könyve meglegyen s tisztességes ruházatával ne kelljen szégyenkeznie a többi fiúk között. — Végtelen fiúi szeretetével igyekezett ép azért enyhíteni az anya vállára nehezedő gondokat. Mikor prímás lett, családja szegénységére célozva, a győri legényegylet üdvözletére adott válaszában maga mondotta: „Gyermekkoromra visszaemlékezve, mondhatom, hogy az élet szükségeivel kellett megküzdenie annak a családnak, amelyhez tartoztam.“ A serdülő gyermek ifjúságát nem hirdette semmi féktelenség, dac, fenhéjázó szenvedély. Mély tüzű szemében, szemérmes arcán a figyelmes vizsgáló csakhamar észrevette a tehetséget és a romlatlan lelkületet. Egyszerű, őszinte gyermek volt, nemes önérzettel s erkölcsi finomsággal párosulva. Ismerős helyen hamar felmelegedett; barátja volt a