Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)
Magyarország hercegprímása
122 járói leszállva, enyhülést talál, hová a munkás napi fáradsága után nyugodni száll; hol a sorsüldözött a megpróbáltatások szenvedései közt a gyengédség és bátorítás felemelő szavaiból vigasztalást meríthet; ahol a szerető gyermek a már redőzött homlokok dacára is hőn dobogó édes szülői szíveken megpihenhet.“ A Lengyelország sorsára emle'keztető szavai megrázok voltak s hatása alól nemcsak hallva, de olvasva sem vonhatja ki magát az ember. Ügy áll előttünk, mint valami ó's regenerátor, aki nemzeti le'tünk mellett vir- rasztva, az alkotmány alapjait fejleszti és szülője akar annak lenni, hogy magyar fajunk fennmaradjon s a polgári szabadság e's kereszte'ny kultúrában, versenyt futhasson a többi ne'pekkel. „A múlt század végső tizedében — éppen századik éve — tűnt el egy hatalmas nemzet, mely egyik legnagyobb királyunkat s Erdély egyik legkiválóbb fejedelmét királyának választotta; meg van ugyan a föld, a patria; de megszűnt a nemzet, a lengyel hegemónia. Mintha e szomorú esemény lebegett volna koszorús költőnk előtt, midőn gyönyörű szózatában így ír: „A sírt, hol nemzet sülyed el, népek veszik körül s az ember millióinak szemében gyászkönny ül.“ És mégis! Sem az összes szabad népek őszinte részvéte, sem a törvényhozóknak a törvényhozás termeiben elhangzott rokonszenves nyilatkozatai nem tudták az egykor nagy nemzetnek hazáját visszaadni. S ez a hős nemzet, tapasztalva azt, hogy sem saját erejével, sem emberi segéllyel nem tudja hazáját feltámasztani — családjainak ezreivel az Úr templomába megy s milliók ajkán zendül meg az ének: Istenünk! szent oltárodnál térdre hullva kérünk, szabad hazánkat, oh add vissza nékünk! Mi van e nemes és jobb sorsra érdemes nemzet jövőjéről az élet könyvében megírva ? az előttünk zárva van; de nyitva van előttünk múltjának könyve, melyből megtanulhatjuk: hová vihetnek a társadalmi, a vallási és pártharcok?!“ * * *
