Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)
Magyarország hercegprímása
92 fel nem adja. A feltűnési vágy nélkül erkölcsi tekintélyét és befolyását ott és akkor érvényesíti, ahol ezt magas állása kötelmei parancsolják. Csak óvatosságból tartózkodó, ott ahol tudja, hogy az akadályokat még le nem küzdheti; kelló' idó'ben azonban szilárd s a passzív magatartást lelkiismerete mulasztásának tartaná. * * * Ezen belső világát a maga valódiságában még jobban feltüntette a koronázási jubileumon való szereplése s az ott elmondott beszéde. Ez az allokució a magyar főpapság történetében epochát jelent s újabb történetünkben nincs is rá példa, hogy magyar főpap ily hangon s erővel szólt volna a fejedelemhez. Ez az aktus, Vaszary Kolos primásságának egyik legkiemelkedőbb mozzanata. 1892. június 8-án ünnepelte a nemzet negyedszázados évfordulóját a magyar alkotmány helyreállításának s I. Ferenc József királlyá koronázásának. A nemzeti ünnep egyházi része a helyőrségi templomban folyt le a király, az állami, egyházi és udvari méltóságok, a törvényhozás s a diplomáciai kar jelenlétében. Az ünnepi hálaadó misét s Te Deumot a hercegprímás végezte. A benedikció után, fején infulával, kezében pásztorbottal a királyhoz fordult s a következő beszédet mondotta: „Felséges Urunk! A királyi lantos, miután bölcs és igazságos uralkodása alatt országa békéjét a jog és rend intézményei által biztosította, hárfája kíséretében dallamra nyitja meg ajkait és zsoltárában népéért igy imádkozik: „Uram! tedd boldoggá a te népedet!“
