Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
Oltár
Ezeket nem egészítették ki, hanem leegyszerűsített formákkal visszafaragták. Az eredeti tagozatok maradványait a legutóbbi helyreállítás során megtaláltuk, a párkány két végén, a hátfalhoz csatlakozó befalazott részeken. Ugyanitt azt is megállapíthattuk, hogy az egész oltárépítmény hat-hét centiméterrel kijjebb állt a falból, aminek következtében a párkány két szélén térdelő angyalalakok is szabad szobrokként álltak az oromzat síkja előtt. A két angyalt az újraelhelyezéskor félig belenyomták a hátfalba, ezáltal domborműszerű alakokká torzították őket, kis korcs kezeket, szárnyakat és fejeket toldva hozzájuk. A legutóbbi restaurálás alkalmával kiemeltük őket, ekkor derült ki, hogy a falban rejtőző részük is körös-körül megmintázott, de a talapzatoknak az oromzathoz csatlakozó részeit az átalakításkor durván lebárdolták. A barokk kori átalakítás eredményeképp került a fehérmárvány retabló elé a mai vörösmárvány oltárasztal. Ennek helyén egy Ferrucci által készített fehérmárvány stipes állhatott, amely teljesen elpusztult. Valószínűleg ezt is a törökök távolíthatták el, amikor a kápolnát mecsetté alakították át. A mai oltárasztal feltehetően a romba dőlt Szent Adalbert-székesegyház egyik mellékoltáráról kerülhetett ide; reneszánsz munka, de nem a Ba- kócz-kápolnába készült. Két helyen is megtoldották, hogy a Ferrucci-féle retabló mellvédjével egy magasságba hozzák: egyrészt tíz centiméter magas aláfalazással megemelték, másrészt a fedőlap és az oldallapok közé még egy öt centiméter vastag vörösmárvány lemezt toldottak be. A fehérmárvány mellvédet középen kivágták, és az átalakított oltárasztalt betolták a megmaradó oldalsó részek közé. Mindez az oltárasztal és a fehérmárvány hátfal csatlakozásánál jól leolvasható. A másodlagosan felhasznált vörösmárvány oltárasztal maga is érdekes darab: két oldallapján egy-egy félköríves ajtónyílás van, amelyet az idehe- lyezéskor hasonló vörösmárvány lemezekkel fedtek be. Amikor ezeket kibontottuk, láthatókká váltak az egykori fém ajtószárnyak sarokpántjainak fészkei. Az oldallapok között az oltár belseje üres. Az ilyen, úgynevezett szekrényoltárokban rendszerint ereklyetartókba foglalt ereklyéket, néha más értékes felszerelési tárgyakat, kelyheket, kereszteket, edényeket őriztek. Itáliában a reneszánsz és barokk korban gyakran készítettek hasonló oltárokat, elterjedésük pedig összefügg a xvi. századtól kezdődően egyre fokozódó ereklyetisztelettel. Az oltár előtti dobogó, a suppedaneum, valamint a két további lépcsőfok szintén az átalakításkor került ide. A lépcsőfokok oldalsó szárai rövideb- bek, mint a fülke, végük töredezett, szabálytalan és a lépcsők szélessége sem azonos a fülke szélességével. A hiányokat mindenütt habarccsal töltötték ki. A Ferrucci-féle oltár barokk kori átalakításának befejezéseképpen a három üresen maradt fülke közül a két oldalsóba egy-egy fából faragott, naiv, provinciális Szent István- és Szent Adalbert-szobrot, a középsőbe pedig egy vörösmárványból készült, angyalokkal díszített, a szobroknál jobb kvalitású szentségházat helyeztek el. A szentségház fölé egy bizáncias AZ OLTÁR FŐPÁRKÁNYÁNAK CSATLAKOZÁSA A FALHOZ AZ OROMZAT JOBB OLDALI ANGYALALAKJA A BAROKK KORI KIEGÉSZÍTÉSEKKEL 62
