Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
Téralakítás
alkotása, 1485-1491 közön épült: külső homlokzata befejezetlenül maradt. Itt már tisztán megvalósult a központos téralakítás gondolata a középteret négy irányban kitágító egyenlő szélességű és magasságú harántdongás keresztszárakkal s a középtér fölé emelkedő kupolával. A különböző térrészek egy egységes arányrendszer törvényei szerint egyenrangú alkotóelemekként kapcsolódnak össze valódi kereszt alakú térré, amely külső tömegében ugyanilyen tisztasággal testesíti meg a belső térbeli rendjét. A centrális templomépítészet teljes gazdagságában a Cinquecento első évtizedeiben bontakozik ki. Sorra épülnek az olyan alkotások, mint Bra- mante kör alaprajzú római Tempiettója és a négy exedrával bővített Santa Maria della Consolazione Todiban, Raffaello és Perruzzi alkotása: a valódi görög kereszt alakú San Eligio Rómában, vagy az idősebb Antonio da San- gallo műve, a Madonna di San Biagio Montepulcianóban. A keresztszárak végén apszisokkal bővített sienai Innocenti, melyet Girolamo di Domenico Ponsi tervezett, a nyolcszög alaprajzú, fülkés római Santa Maria di Loreto az ifjabb Antonio da Sangallo terve nyomán, s végül a római San Pietro monumentális, összetett, kilencosztású térkompozíciója, amellyel Bramante és Michelangelo tárta elénk a végső lehetőségeket. Ezek a reneszánsz centrális téralakítás nagy eredményei, melyek a Cinquecento első évtizedeiben valósították meg mindazt, amire a quattrocento készült. A Bakócz-kápolna azonban - bár kortársuk - mégsem tartozik közéjük, hanem a reneszánsz tér fejlődésének egy sajátos, közbülső fázisa. Végső, kiérlelt formában ötvöződik benne a quattrocento összes előzménye olyan gondolatokkal és megoldásokkal, amelyek már a Cinquecento első lépéseinek tekinthetők. A Bakócz-kápolna előzményei Brunelleschiig nyúlnak vissza, aki elsőnek formálta meg a négyzet alaprajz fölé szerkesztett csegelyes kupolás tér alaptípusát a firenzei San Lorenzo Sagrestia Vecchiájában (1420-1429), s ennek kétoldalt bővített változatát az ugyancsak firenzei Cappella dei Pazziban (1429-1451). A teret itt még derékban kettévágja a körbefutó főpárkány, az oldalfalak fekvő téglalap arányúak, és a kupola úgynevezett esemyőkupola: bordás, sokcikkelyes szerkezet, nem valódi félgömb. Egészen a xv. század végéig nem is tudtak ennél jobbat csinálni, sem Sangallo Pratóban, sem Salvi d’Andrea a Santo Spiritóban. A következő lépés Antonio Manetti és Antonio Rossellino műve, a firenzei San Miniato al Monte északi oldalához - a Bakócz-kápolná- hoz hasonló módon - kapcsolódó Cappella del Cardinale di Portogallo (1461-1466). Itt valósult meg először az esztergomi kápolna alapgondolata: a négyzet alaprajzú teret négy irányban fülkékkel bővítették. A jóval magasabbra került főpárkány alatt félköríves nyílásokkal kapcsolódó oldalfülkék a belső egész karakterét megváltoztatták, és voltaképpen előkészítették a későbbi valódi görög kereszt alakú tereket. Az oldalfalakon pedig megjelenik a pilléres-gerendás architektúra és a félkörös árkádív kombinációja, amelyet már Brunelleschi alkalmazott a San Lorenzo árkádsorán. Lényegében ugyanezt a megoldást ismételte meg 1470 körül Rossel34
