Dvihally Géza: Esztergom sz. kir. város : Történeti és jelenkori ismertetés (1912)
A főszékesegyház
55 idején a törökök mecsetnek használták a kápolnát. Elpusztították a régi székesegyházat, de a kis kápolnát ők is nagy becsben tartották s az esztergomi török várőrség mindég büszke volt a gyönyörű mecsetre, melynél különb még Budán „a fényes Padisah jól megerősített városában sem volt.“ A törökök kiűzésekor a kápolnát újból felszentelték s ez időben találták meg a régi ismeretlen mestertől származó, fára festett s utóbb ezüsttel bevont oltárképet is. A szentkép a régi bazilika romjai között volt s csodálatosan teljes épségben került ki onnan, bár a törököknek szokásuk volt legelőször is a templomok képeit és szobrait szétrombolni. A néphit azt tartja, hogy a törököket a Szűz szelid tekintete tartotta vissza a rombolástól. A szent kép igy került ismét a klasszikusmivü, fehér márványoltárra, mely szintén Eerucci művészetét dicséri s ugyancsak elkerülte a pusztulást. A törökök a régi helyén levő kápolna kriptáját temetkezési helyül is használták. Erre mutat az a körülmény, hogy midőn a főkáptalan 1756-ban a kriptát felnyittatta, a régi kősirokban 14 török eltemetett holttestét találták. Valószínű azonban, hogy csak előkelőbb és főbbrangu török vitézek részesültek ilyen tisztességben. A kápolnát Bakócz Tamás rengeteg értékű egyházi szerekkel és kincsekkel látta el. Az akkori szövő és ötvösművészet legszebb alkotásait halmozta fel, hogy a kápolnában tartani szokott istentiszteletek fényét emelje. A régi felszerelésből azonban vajmi kevés maradt, mert Bakócz Tamás halálával egész kincstárát kifosz-
