Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (1978)
Két Király Közt
mondákat, udvari pletykákat följegyző Szerémi): Ferdinánd Győrt, Komáromot, Tatát elfoglalta, s „Esztergomnak tartott; hol Várdai Pál érsek által nagy örömmel fogadtatott, de bizonytalan, hogy igaz volt-e, vagy tettetett, s csak a nagy sereg félelmétől eredő, más ingatagok példájára.”57 Várdai Pálnak semmi esélye sem volt Esztergom várának megtartására. Hiszen mikor Esztergom előtt megjelent Ferdinánd serege, Budán János király (sereg nélkül) menekülésre készen állt. Ferdinándnak viszont volt elég ideje, hogy akár egy hónapig, vagy tovább is, elidőzzön Esztergom falai alatt. Természetesen az ostromra készületlen vár aligha tett volna szükségessé ilyen hosszú megszállást. Fél évvel előbb még az egész ország egy emberként állt János mögött, de mikor fegyverekre került a sor, ingatagnak bizonyult ez a hűség. Az események olyan viharos gyorsasággal követték egymást, hogy hiába adott János (ha tényleg adott, s annyit adott) 16 000 forintot a várvédelemhez szükséges zsoldosokra, az érsek ha akart volna sem tud elegendő olyan katonát toborozni, akik jól értenek a hadakozáshoz. A védelemhez ágyúk is kellettek volna, s bizonyára az sem igen volt Esztergomban. Ágyút pedig még nehezebb előteremteni, mint embert, s az ágyúkhoz még tűzmesterek is kellenek! Várdai érsek a vér nélküli megegyezésre törekedett, más választása nem is igen volt. Ferdinánd Esztergomban helyőrséget hagyott Wolfgang Oeder parancsnoksága alatt (300 gyalogost), ő maga továbbment Fehérvárra. Az érsek, aki szeptember 3-án hűséget fogadott neki, részt vett a fehérvári országgyűlésen, s meg is koronázta. Ferdinánd a továbbiakban - addig, míg seregei János hadait űzték - Esztergomban időzött (1527. október 12-től 1528. február végéig). 1527/28 tele nem sok örömöt hozott az országnak. A német zsoldosok erőszakoskodásai, fosztogatásai 1526 augusztusát-szepíemberét idézték fel azok emlékezetében, akik a törököt „elfelejtették” volna. Esztergom és vidéke eddig - az ország többi részéhez viszonyítva - kevéssé pusztult, de e szerencsés helyzet nem tarthatott sokáig. 57 BALOGH JOLÁN: Az esztergomi Bakócz-kápolna 9., 80-81. és 86. old. 7
