Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (1978)

Két Háború Között

visszavonulás is. Egyéb tényezők mellett sorsdöntőnek bizonyult, hogy Dunántúl egyetlen jelentős erődítménye sem került kuruc kézre. Valamennyidunai átjáró - a megerősített átjárók is - császári kézen voltak. Nyilvánvaló volt, hogy ha a Dunántúlt el akarják foglalni és tartósan megszállva tartani, a Duna-vonalat védő császári várlánc valamelyik erősségét kell birtokba venni. Ez Dunántúl kuruccá válásának elengedhetetlenül szükséges feltétele. Valamennyi vár - kivéve talán Komáromot és Győrt - elavultnak számított. Budát nem tudták megostromolni, mert viszonylag jól felszerelt és őrzött volt. A védővonal leggyengébb láncszeme, Esztergom viszont évek óta szinte hívógatóan csalogatta a kurucokat, olyannyira kevéssé volt védett. Rákóczi dédelgetett terve volt e vár elfoglalása, jól látta Esztergom fontosságát. Csak a megfelelő alkalomra várt. Először Bottyánban reménykedett, majd az 1706. év nyara teremtette meg a feltételeket a nagy terv végrehajtására.

Rákóczi már 1705 nyarán elhatározta Esztergom ostromát. Lemaire francia hadmérnököt küldte a vár felderítésére. Lemaire emlékiratában a következőket tartotta fontosnak följegyezni Esztergomról: „Furcsa alakú, hosszú, de keskeny erőd, két végén ékben végződik, ugyanitt két, csak kevéssé kiugró őrtornya van, s a Duna partján, egy hasonló alakú, részben földdel fedett szikla tetején áll. A folyó felé néző hosszú oldal, néhány apró kiszögelléstől eltekintve egyenes vonalú; az ellenkező oldal, amely a vidékre néz, ív alakú, kiugró nélkül; ugyanezen az oldalon a hegynek két meredélye vagy kaptatója van, körülbelül azonos magasságban, s a kettő együtt nagyjában száz lépésre emelkedik a horizont fölé; a lejtő meredek, megközelíti a negyvenöt fokot. A két kaptató első találkozásánál sáncút van, több kiszögelléssel vagy őrtoronnyal, belül kisebb őrhelyek is vannak. A sáncút előtt váltakozó szélességű árok, legszélesebb pontján öt öl, kétoldalt függőleges falak határolják; mélységre is egyenetlen, legnagyobb mélysége tizenöt láb. A lejtő mögött, a második kaptató lábánál körfolyosó, ahonnan védelmezni lehet a sáncutat és az árok átjáróját. Az erőd falai - rosszul összerótt gyenge kőmívesmunka - e második emelkedő tetejére épültek; négy-hat láb szélesek, tizenöt-tizennyolc láb magasak, itt-ott talprésekkel az ágyúk számára, teraszosak, nem mindenütt, mégis van mód az ágyúkat a lőrésekhez állítani.

A mezők felőli oldalon emelkedik a talaj fokozatosan, s mintegy ágyúlövésnyi távolságban már meghaladja az erőd magasságát, de onnan szinte lehetetlen az erődöt kikémlelni, mivel az erőd teteje rézsútos, s magasabb oldala épp e heggyel szemközt van. Puskalövésnyi távolságra az erődtől magányos hegy emelkedik (a Szt. Tamás-hegy).

Az utolsó ostromot kivéve, mindig is innen támadták; ennek a hegynek a csúcsa 207