Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (1978)

Esztergom Siralmas Éneke (1242)

Esztergom siralmas éneke

(1242)

Esztergom Magyarország egyik legnagyobb, sőt, bízvást állítható, legjelentősebb városa a tatárjárás előtt. Amikor a kanyargó Sajó mellett, a muhi síkon elpusztult a királyi had, elesett Mátyás, az esztergomi érsek, bizonyára alaposan megritkultak az érseki katonaság sorai is.

Míg északon és keleten pusztult az ország, addig a Dunántúlt hűségesen védelmezte a hatalmas folyam - az ellenállás vize -, mint később IV. Béla írta egyik oklevelében. Míg a bal parton Vác és Pest városa égett, s az üszkös romok között rothadó hullák ezreinek tetemétől bűzlött a levegő, addig a jobb parton, a Dunántúlon felkészülhettek a védekezésre. A legfőbb pajzs ekkor nem a városok és várak fala, hanem a Duna, amelyen a tatárok egyelőre nem kísérelték meg az átkelést. Megvárták, míg a folyó befagy, ami 1241/42 telén - pedig ez már akkor is ritka esemény volt - a magyarság nagy szerencsétlenségére bekövetkezett. Az ezután történtekről szóljon a kortárs Rogerius (ennél ma sem tudunk többet): Mivel Esztergom Magyarország valamennyi városánál különb, a tatárok nagyon gondolkoztak, hogy átkeljenek-e a Dunán, s odaát üssenek-e tábort. S íme, télen nagy hó és fagy állt be, úgyhogy a Duna - ami pedig ekkor már sok éve nem történt - befagyott. Hanem a magyarok a maguk partján mindennap törték a jeget s őrizték a Dunát úgy, hogy folyton csatáztak