Csorba Csaba: Esztergom (Panoráma - Magyar Városok, 1981)
II. Esztergomi séták
lépcsőfeljáratához két allegorikus alakot készít, az egri születésű Hess János Mihály festőt pedig megbízta a főoltárkép (Szt. István király megkeresztelése) elkészítésével. Az utóbbi elkészült ugyan, de az építkezés méreteinek módosulása miatt eredeti tervezett helyére nem kerülhetett, hanem — megcsonkítva — a székesegyház főkáptalani tanácstermében helyezték el. Rudnay prímás, aki nagy energiával szervezte az építkezést, még megérte a Packh tervei szerint épült Szt. Anna-templom elkészültét 1828- ban, három esztendőre rá azonban váratlanul elhunyt, s ez azt jelentette, hogy a biztatóan induló munkák ismét elakadtak. A nagy költségek miatt Packh az eredeti terveket egyszerűsítette. A bécsi építészeti főigazgató, Pietro Nobile fantáziáját is megmozgatta a nagy feladat, terve azonban Packhénál jóval alacsonyabb színvonalú volt. A prímási széket csak 1838-ban töltötték be Kopácsy József veszprémi püspökkel, s ekkor ismét megindulhatott volna a munka. A fátum azonban tovább üldözte Esztergomot. Ezúttal az építész hunyt el: rejtélyes módon meggyilkolták. Eddigre már elkészült az altemplom, a főhajó, a mellékkápolnák, a kupolát tartó hatalmas ívrendszer, sőt készen álltak a kanonoki paloták is. Az új érsek Hild Józsefet bízta meg a munka folytatásával. Hild feladatát az tette egyszerűbbé, hogy — az anyagi fedezet szűkössége miatt — egyelőre csak a székesegyház befejezésére kerülhetett sor, az érseki palota és a szeminárium építését el kellett halasztani. Hild 1839-ben vizsgálta meg Esztergomban az építkezést, s a következő esztendőben kötötték meg vele a szerződést. Hild ekkor már elmúlt ötven éves, két évtizedes önálló építészeti tevékenység állt mögötte, s hírnevét az egri székesegyház építésével (1830 — 37) alapozta meg igazán. Munkájának részleteit nem ismerjük, de bizonyos, hogy a székesegyház mai képét nagyrészt az ő újabb tervei nyomán nyerte. Mivel a környező épületek kivitelezése bizonytalan időre (ma már tudjuk, hogy végleg) elmaradt, Hild a monumentalitást a magasság növelésével kívánta elérni. Ezért magasította meg a kupoladobot, az oszlopkoszorúval viszont azt érte el, hogy a súlyos kupola szinte lebegni látszik. Az eredeti tervhez képest a boltozat tömörségén is lazított, a két tornyot egy-egy ívvel a középső részhez kapcsolta, s ezáltal a szélességet is fokozta. Hild erélyének köszönhető, hogy Kopácsy prímás 1847. évi halálával sem álltak le a munkák, s bár a szabadságharc és az önkényuralom alatt a lendület lassult, 1856. augusztus 31-én Liszt „Esztergomi miséjének” hangjai közben fölszentelték az új Főszékesegyházat. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az ünneplő közönség már kész épületnek örülhetett. Olyan lényeges elemek hiányoztak még, mint a főhomlokzat oszlopos előcsarnoka (1862-ben kezdték el és 1869-ben fejezték be építését). Hiányzott a déli oldaltorony s a templombelső kialakítása sem fejeződött be. Hild volt a harmadik építész, aki dolgozott a templomon, de a teljes befejezést ő sem érhette meg: 1869-ben elhunyt. Végeredményben a megvalósult mű Hild és Packh közös alkotása, a végső megformálás kizárólag Hild érdeme, míg a belső kiképzés 113
