Csorba Csaba: Esztergom (Panoráma - Magyar Városok, 1981)
I. Az ezeréves város
nem ide, hanem a szintén általa alapított pompás székes- fehérvári templomba temetkezett, fia, Imre herceg mellé. A későbbiek során Esztergom és Székesfehérvár között megoszlott az elsőség. Székesfehérvár királyi temetkező- és koronázóhellyé vált, a koronázás viszont a mindenkori esztergomi érsek feladata és hivatása volt. A XI—XII. század fordulóján Esztergom újra előtérbe került, mivel Kálmán király elrendelte, hogy az ispánoknak az uralkodói jövedelmeket Esztergomba kell szállítaniok s itt történik az elszámolás. H27-ben úgy írtak Esztergomról, mint az ország fővárosáról. Esztergom legkorábbi életéről sem régészeti, sem történeti adataink nincsenek. Az, hogy itt volt a királyi és érseki székhely, és a királyi jövedelmek ide áramlottak, továbbá a város Duna-menti fekvése, kétségkívül kedvezett a kereskedelemnek, elsősorban a nemzetközi forgalomnak. Minden bizonnyal már a város első századaiban megtelepedtek itt a zsidók, örmények és a latinusoknak nevezett polgárok (vallonok, franciák és részben itáliaiak). Közülük kerültek ki a pénzverők is. A külföldi kereskedőket az is vonzotta Esztergomba, hogy ez volt a magyar királyságban az egyetlen pénzbeváltó hely. István utódai a királyi palotát tovább építették, alakították. Az újabb igazán nagyszabású átalakítás III. Béla nevéhez fűződik. Az új palotából először a később Fehértoronynak nevezett lakótorony készült el, amelynek díszes, bélletes kettős kapuja az első emelet magasságában a szabadba nyílt. Ehhez csatlakozott a bejárati terem, az ún. trónterem, alatta egy szobával, melyet egy időben — tévesen — Szent István szülőhelyének véltek. Az építkezés utolsó szakaszába tartozik a gótikus kápolna. A régi palota épületeit nem bontották el teljesen, néhol az alsó szintet törmelékkel töltötték be s erre húzták föl az új falakat. 1189-ben még nem lehetett teljesen készen az új palota, mert Barbarossa Frigyes császárt III. Béla a városban fogadta, s csak a negyedik napon mutatta meg vendégének a várat is, miként arról a német krónikás beszámolt. „Midőn pedig a császár úr abba a városba ért, amelyet Gra- ne-nak neveznek, s amely a magyaroknak a fővárosa, a király, ezer katonája kíséretében elébe ment s őt nemcsak a vendégnek 11
