Wallon Emma: Az esztergomi Széchenyi tér (1963)

irányult a forgalom, délnyugat felé pedig Itáliába. A kijevi vásárok különösen vonzották a pompaszerető magyarokat.

Már a XI. századtól kezdve székhelyévé vált az egyházigazgatásnak is. Felépült a Vár- hegyen a Szent Adalbert székesegyház, az érseki rezidencia, később a királyi palota. Lent a síkföldön, a Szent Tamás-hegy lábánál terült el a XI—XIII. században a királyi város vagy polgárváros, melynek legforgalmasabb pontja akkor is a Piac tér, a mai Széchenyi tér volt.

A polgárváros a Kis-Duna partján, mintegy ötszáz méter hosszú

félkörben foglalt helyet, északi határát a mai Mártirok útja (azelőtt Szent Lőrinc utca), keleti városárkát a mai Zalka Máté út (azelőtt Simor János utca), déli határát a mai Tolbuchin utca (azelőtt IV. -Béla, illetve Plébánia utca) és a mai Beloiannisz utca (azelőtt Sissay utca) alkotta, nyugati határa a Kis-Duna.

A várost virágzó falvak vették körül. Az Árpád-házi királyok a város köré több szerzetesrendet, közöttük a vallási életen kívül a fegyverforgatásban is jártas johannita szerzeteseket telepítették Kesztölcre, Tokodra, Szentkirályra, Tátra és még számos más községbe.

A középkori Piac (ma Széchenyi) tér fekvése valószínűleg az egykori római hadiút vonalához igazodott.

A mintegy 500x400 m kiterjedésű, félkör alaprajzú várost délészaki tengelyű főút szelte át, déli és északi végén egy-egy kapuval. A város északi részén terült el a Szent Lőrinc plébániatemplom kerülete, a királyi udvarnokok városrésze, középpontjában a Szennye-palotával. Midőn a királyi udvar a XIII. század elején a Várhegyre költözött, ez a terület fokozatosan a káptalani udvarnokok városrészévé alakult. A déli

2. Esztergom királyváros a Szent Lőrinc kapuval az 1543-i frankfurti kiadvány címlapján