A Sátorkőpusztai-barlang

Tartalom - A Sátorkőpusztai-barlang feltárásának története

A BEBTE barlangkezelő munkássága (1989-től napjainkig) A tradicionális múltú Kadic Ottokár Barlangkutató Csoport 1988-as megszűnésekor bizony sokan kételkedni kezdtek abban, hogy a csodálatos éveket megélt dorogi barlangász egylet valamikor is talpra áll. Elsősorban magánéleti okok miatt - melyek közül a felnőttkorba lépő fiatalok családalapítása volt leginkább mérvadó - eltávolodtak azok a korábban meghatározó személyek, akiknek tapasztalata, tevékenysége nélkülözhetetlennek tűnt a barlangász csoport fennmaradásához Azonban néhány lelkes fiatal gondoskodott a szellemi örökség átmentéséről, és nem egészen egy esztendő múltán ugyan átalakult formában, de a tradíciók folytatását szem előtt tartva új szervezet kezdte meg tevékenységét. Az új társaság névadójául nem is választhatta volna méltóbb személy nevét, mint a két évvel korábban (1987-ben) elhunyt Benedek Endre dorogi bányafőmémökét, aki lelkesedésének, kitartásának, örök optimizmusának és emberségének köszönhetően fiatalok példaképe lett. A későbbi - 1992-ben létrejött Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) - jogelődje tehát 1989-ben alakult. A társaság az első években budapesti székhellyel, az Újpalotai Szabadidőközpont Rockenbauer Pál Természetjáró Szakosztályának barlangjáró csoportját alkotta. Fogel Péter túravezető, a későbbi BEBTE első elnöke, budapesti természetjárókkal többször is ellátogatott a dorogi barlangászok „otthonába", a Sátorkőpusztai-barlanghoz. A sokadik találkozásnak az lett az eredménye, hogy csereprogramok születtek, barátságok szövődtek a két csapat között. Az 1988-ban megszűnt Kadic csoport végsőkig kitartó tagjait (Fekete Ferencet, Lieber Tamást, Récsey Gábort, Tóth Istvánt) így sikerült „átmenteni" Budapestre. Fogelék akkor még csak reménykedtek abban, hogy hamarosan Dorogon folytathatják majd barlangász tevékenységüket. Erre minden okuk megvolt, hiszen a korábban, a Kadic-osok által fenntartott Sátorkőpusztai -barlang képződményeinek fennmaradása múlott ezen. A barlang l989-90-ben szabad préda volt (tönkretett bejárat, feltört vasrács, festékszóróval telefirkált falak jellemezték.) Egyértelművé vált, hogy ha nem lépnek sürgősen, az egyébként szakmai körökben világhírnévnek örvendő üregrendszer képződményvilága minden bizonnyal teljes egészében megsemmisült volna. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat közbenjárásával Fogelék-mint a Benedek Endre Barlangjáró Csoport tagjai - a Sátorkőpusztai - barlang gondozói lehettek. A barlang 1990 szeptemberétől tehát ismét biztos kezekbe került. Az ajtót lezárták, és megkezdődhetett a helyreállítás. Az eltűnt képződmények helyére sajnos újak nem kerülhettek, de a járatok kitakarítása, az alsó szint törmeléktől való megtisztítása már az első években is sokat javított a helyzeten. Időközben a szovjet csapatok hazánkból történő kivonása következtében „felszabadult" a Strázsa-hegyek térsége is. A korábbi katonai lőteret, harcászati gyakorlóteret több évtized után ismét a civil lakosság vehette birtokba. Sajnos akadtak olyan is, akik a „szabadság" kifejezésnek sajátos értelmet adtak. Nem számított, hogy a fokozott védelemre érdemes terület botanikai és zoológiai ritkaságok otthona, csak az, hogy végre egy olyan terület, ahol minden feltétel adott például motokrossz pálya kijelölésére, vagy ahol töméntelen mennyiségben lehet homokot bányászni. A barlangászok a tudatos környezet- és természetkárosítások ellen kívántak fellépni azzal, hogy rendszeres „őrjáratokat szerveztek, persze kezdetben mindenféle jogi háttér nélkül. Szerencsére sokszor a határozott fellépés is eredményes volt a szabálytalankodók elzavarására, féken tartására. Szerették volna, ha az önkéntes természetvédelmi munka- csoportjuk nevében is megjelenik, ezért a „Barlangjáró" szócska mellé a „Természetvédő" is felkerült. 27