Magyarország Műemléki Topográfiája – 1. kötet, Esztergom
KERESZTÉNY MÚZEUM
San Marco-gyűjteménnyel. Csernoch János érseksége idején élte az esztergomi Keresztény Múzeum második fénykorát. Ipolyi Arnold, a magyar művészettörténet egyik megalapítója, még mint egyszerű zohori plébános kezdett gyűjteni Simorral egyidőben. Közösen melengették a Keresztény Múzeum tervét, melyet Simor prímási székvárosában, a saját rezidenciájában meg is valósított, s amelynek gyarapítására szánta Ipolyi végső akaratában a maga gyűjteményét. Ipolyi műtárgyainak javarészét mint egri kanonok szerezte. Mint szerény javadalmazású besztercebányai püspök már nem sokat áldozhatott rájuk, ott inkább néprajzi tárgyakat, hímzéseket, kerámiát gyűjtött, s a Borbála-kápolna restaurálására költött. A gazdag nagyváradi püspöki székben már csak rövid időt, néhány hónapot töltött. Gyűjteményét, mint a központi szeminárium rektora, a papnövendékek okulására, a szeminárium folyosóján állította fel. Egy részét még életében az Országos Képtárnak és a Nemzeti Múzeumnak adományozta, megmaradt nagyobb része került végrendelete érte'mében az esztergomi Keresztény Múzeumba, közvetlenül az első világháború után. Ipolyi gyűjteménye szerencsésen egészíti ki Simorét, elsősorban a középkori magyar táblaképek és a régi olasz festmények sorozatával, s teljesebbé teszi a múzeumot a régi magyar ötvösművek, a nagyértékű gobelinek és szőnyegek, valamint a néprajzi kollekció által. Marastoni, Orlai-Petrich, Kovács Mihály, Lotz, Telepy és mások műveivel pedig a képtár nagyobb áttekintést ad a XIX. század második felének hazai festészetéről. A San Marco-gyűjtemény, ugyancsak az első világháború után, örök letét gyanánt került a Keresztény Múzeumba. Az Ausztriába elszármazott San Marco- és a nápolyi Capese Zurlo-család gyérebb képeiből és a San Marco-családtól főként Bécsben, nagy szakértelemmel gyűjtött iparművészeti tárgyakból áll. A családi képek nem bírnak különösebb muzeális jelentőséggel. Annál értékesebbek, rendszeres gyűjtés eredményei az iparművészeti tárgyak: a gazdag delfti vázák, egyéb nemes porcellánsorozatok, gmundeni edények, elefántcsontok, nagy szelence- és óragyűjtemény, képminiatűrök, és a gyűjtemény legnevezetesebb darabja, egy XVI. századi salzburgi kályha. A San Marcogyűjtemény nemzetközi darabjaival még tágabbra vonta az esztergomi múzeum körét, s rangsorolja magasabbra a hazai közgyűjtemények között. Néhány elsőrendű darab került a múzeumba Serédi Jusztiniánnak nehéz felhőktől borított érseksége alatt is: köztük a magyar művészet története szempontjából oly fontos emlékek, mint Kassai Jakab mellszobra, az alistáli Madonna, az 1500 körüli kassavidéki üvegfestmény, újabb festőink közül Fényes Adolfnak egy nagyobb, és Molnár C. Pálnak egy jellegzetes kisebb képe. Serédi prímás korának azonban a múzeum szempontjából főérdeme mégis a felbecsülhetetlen értékű anyag megóvása és lényegtelen veszteséggel megmentése Esztergom négyhavi ostroma alatt. Simor János szerény magánképtára háromnegyed századon át nagy országos gyűjteménnyé terebélyesedett. Fejlesztése, kiépítése tudatosan történt, egyes részei különös hangsúlyt nyertek. A szakemberek jól ismerik, a szakirodalom számon tartja itthon és a külföldön. Széles rétegek látogatják a fővárosból, iskolák, hazai és idegen túristák különösen nyáron. Az ízlést, a közműveltséget éppúgy szolgálja, mint a tudományos kutatást. A benne folyó munka, anyagának meghatározása, az itt felvetett problémák megoldása komoly szolgálatot tett a művészet, különösen a magyar művészet történetének. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy itt, a prímási képtár műhelymunkájában született meg az addig nem ismert, vagy félreismert középkori magyar festészet története. Itt fedeztük fel, állítottuk be a magyar művészet történetébe és európai távlatába a névleg is ismert 11
