„Lux Pannoniae"

Tartalom - ADRIÁNYI GÁBOR: Simor János érsek portréja

igyekezett az egész idevonatkozó magyar teológiai irodalmat felvonultatni. Pázmányra, Szelepchényi prímásokra, Esterházy Miklós nádorra hivatkozott, mint akik mindamellett, hogy jó hazafiak voltak, a pápai tévedhetetlenséget is vallották. Simor körlevelét azonban nem lehet másképp, mint taktikai lépést értelmezni. Ezt bizonyítja az ún. placétum-harcban elfoglalt magatartása is. Tudvalevő, hogy a magyar kormány, valószínűleg Haynald tanácsára, hogy a radikálisok vitorlájából a szelet kivonja és a püspököket egy alávetéstől megóvja, újra bevezette a királyi placétum jogot, azaz hozzájárulása nélkül semmiféle szentszéki leiratot, így a zsinati döntéseket sem, nem volt szabad a püspököknek kihirdetniük. Simor is tudott a kormány szándékáról, tesséklássék lépéséről, amit az nem is gondolt komolyan. De a játékot ő is végigjátszotta. A miniszteri felterjesztés ellen felháborodva tiltakozott, de komolyan semmit sem tett ellene, és arra sem volt hajlandó, hogy a kirobbant, ún. placétum-küzdelemben Jekelfalusy és Schopper püspökök érdekében exponálja magát. Taktika volt az egész mind a magyar szélsőség, mind Róma nyomása ellen, amely a zsinati döntések mielőbbi érvényesítését sürgette. Simor hosszú prímási hivatalvezetése folyamán kiegyensúlyozó, néha taktikázó egyházpolitikájához következetes maradt. A magyar püspöki kar, amely a kiegyezés után Deákkal, Andrássyval és Eötvössel abban egyezett meg, hogy egymás jogait tiszteletben tartják, következetesen kitartott lojális magatartása mellett akkor is, amikor már egy új, radikálisabb, liberális politikai generáció nőtt fel, és ennek hatására egy ultramontán egyházi gárda alakult ki. A magyar kultúrharc előszele már az 1880-as években érezhető volt. A püspökök mégis semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy abszolút lojálisán állnak a kormánnyal szemben, amint a bécsi német követ Bismarcknak 1883-ban jelentette.

1

9 Anton von Monts, budapesti német főkonzul pedig azt írta Leo von Caprivi, német kancellárnak 1891-ben Simor és Haynald halála után, hogy ezek "erős kézzel az alsó papságban jelentkezőintranzigens áramlatokat féken tartották, inkább voltak hazafiak, mint római főpapok, inkább főurak, mint egyházi emberek. Mindig megtalálták az egyház és az állam közötti modus vivendi útját".

2

0 Hogy a magyar katolikus egyház a kiegyezés után csaknem egy negyed századon keresztül viszonylagos nyugalmat élvezett, megtarthatta és tovább építhette társadalmi befolyását, intézményeit és vagyonát, az elsősorban 312