Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

az adók és a jövedelmek nem folynak be. Amint 11. Ulászló idejében, úgy ekkor is hiányzik a királyi haderő és a magánbandériumok csupán arra jók, hogy velük ünnepélyes alkalmakkor tüntessenek. Tartanak ugyan országgyűléseket, hoznak is törvényeket, de a törvények szigorú végrehajtása másodrendű kérdés. A veszedelmes helyzetben egyedül a köznemesség igyekszik arra, hogy ezt az állapotot megszüntesse, mert szerinte minden bajnak forrása a főnemesség elbizakodottsága és nemtörődömsége s ezért arra törekszik, hogy annak a kormányzásban való részvételét saját pártjának bejutásával megakadályozza, vagy túlsúlyát csökkentse. így történik, hogy tizenhat tagjának részvételét ki is erőszakolja, majd pedig teljes sikert ér el, amennyiben a főnemességet kiszorítja s ekként magához ragadván a vezetést, a Hatvanban 1525-ben tartott országgyűlés alkalmával felfegyverkezve vonul fel és Werbőczit nádornak választja. Ebbe viszont a főnemesség nem tud belenyugodni és az 1526-iki budai országgyűlés leteszi Werbőczit s helyébe a saját pártjából Báthorit ülteti. Amíg ezek a pártharcok II. Lajos trónralépése óta folynak, ki törődik azzal, hogy délen Szulejmán szultán már megkezdi az Európa szívébe igyekvő előnyomulását és miután 1521-ben Sabácz és Nándorfehérvár is a kezébe kerül, szinte feltartózhatatlanul benyomulhatna Magyarország területére? A félhold előnyomulása ekkor a vasakaratú Szulejmánnak más irányú elfoglaltsága miatt megakad ugyan, de egyre izgatóbb hírek érkeznek, amelyek azt jelzik, hogy a fenyegető veszedelem nem mult el, mert mihelyt a török másutt végez, újból Magyarország elíen fordul. Bár ezek a hírek ezt a szándékot hitelt érdemlöleg igazolták, nem történik egyéb, mint annyi, hogy a rendek megszavazzák a félaranyból álló adót és feljogosítják a királyt, hogy a papi tizedet és az egyházi kincseket lefoglalhassa. Azzal azután nem törődnek, hogy a király miként fogja a törökkel szemben kívánatos intézkedéseit keresztülvinni. Az adók és a közjövedelmek azonban nem folynak be és az anyagi tehetetlenséggel küzködő király kénytelen külföldi segítség után nézni. Itt megint akadályok merültek fel. Nevezetesen a császár és Franciaország királya ellentétbe kerültek egymással, tehát elzárkóznak a támogatástól s egyedül a pápa mutat hajlandóságot, amikor a törökkel szemben való ellenállás céljára ötvenezer aranyat áldoz. Ez az egyedüli anyagi eszköz, amely rendelkezésre áll és amikor a király és a pápai követ az országba benyomult török had feltartóztatása végett Budáról fegyvereseivel elindul, csupán ötezer harcos kíséri. Ez a létszám addig, amíg Tolna megyébe érkezik, a feljegyzések szerint huszonötezerre szaporodik, a török pedig már Baranya megyében Mohácsnál táborozik. A király bízik abban, hogy serege a horvát bán által beígért erőkkel és a Szapolyai János által szervezett erdélyi hadakkal elegendő lesz arra, hogy a törökkel felvehesse a harcot, azonban kicsiny serege türelmetlen s minden áron mérkőzni akar s minthogy a segítő seregek késlekednek, Mohácsnál, 1526. évi augusztus 29-én egyedül veszi fel a küzdelmet. Ennek az egyenlőtlen mérkőzésnek szomorú következményei szinte előre láthatók voltak. Megsemmisült II. Lajos serege és a király is áldozatul esett s ezzel a török elől elhárult minden akadály a tekintetben, hogy folytathassa a kereszténységgel szemben elhatározott hódító hadjáratát. Mielőtt a mohácsi veszedelem után bekövetkezett eseményekre térnénk, vizsgálnunk kell, vájjon mik voltak azok az okok, amelyek a kis magyar sereg vesztét előidézték? Azt előbb kiemeltük, hogy ennek az a türelmetlenség volt az oka, amely nem tudta kivárni a segítő hadak beérkezését. Ezt az okot a történelem is igyekszik elfogadhatóvá tenni, azonban tartózkodik attól, hogy Szapolyai Jánost szándékos késlekedéssel vádolja, holott bizonyos, hogy 92