Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

1935 óta Héreg község plébánosa. A képv. test. tagja. A Hangya és az O. K. H. veze­tőségi tagja. A Levente egyesület elnökségi tagja. Molnár Károly kisbirtokos, községi köz­gyám, Ács. 1886-ban született Ács község­ben. Iskolái elvégzése után a szülői háznál a molnár ipart tanulta ki. 1919-ben, édes­atyja halála után lett önálló molnármester és a darálómalom vezetője. 1928-ban a mal­mát a cukorgyár földben megváltotta és azóta gazdálkodik és fajtiszta állatokat te­nyészt. A világháborúban a 31. gy.-ezred­ben az orosz és olasz fronton küzdött s egy­ízben súlyosan sebesült. Kitüntetései: II. o. ezüst és bronz v. érem, K. cs.-kereszt és a seb. érem egy csíkkal. Testvére, néhai M. József 1917-ben az olasz harctéren hősi ha­lált halt. A község vezetésében is részt vesz előbb mint előljáró, jelenleg közgyám. Is­kolaszék tagja, a róm. kat. Egyházközség tanácstagja és a Gazdakör választm. tagja. Neje: Zsebők Mária, gyermekei: Mária, Te­réz és Miklós. vajkai Molnár Matild oki. igazg.-tanítónő, Esztergom. Magyaróváron 1848-ban szüle­tett. Iskoláit Pozsonyban végezte. Pedagó­giai működését Rimaszombaton kezdte, majd Nagyszombat és Moson község isko­lájában tanított és innen került Csongrád m. Sándorfalvára, ahol 19 éven át egyfoly­tában működött. 1921-ben 41 évi szolgálat után vonult nyugalomba. Ez alkalommal a minisztérium és az iskolaszék részéről ki­tüntetésben részesült. Édesatyja: néhai Mol­nár Lipót főszolgabíró volt Magyaróváron, édesanyja: néhai Antóny Hermina. Hét test­vére volt, akik közül csak egyedül ő van életben. 1919-ben telepedett le Észtergomba. Molnár Mihály gazdálkodó, Tata. 1879­ben Tatán született. Iskolái elvégzése után a gazdálkodást tanulta, majd önálló gazda lett. Jelenleg kb. 21 holdon gazdálkodik. A világháború alatt a 31. honv. gy.-ezredben a szerb és olasz fronton küzdött, ahol, Görz ostrománál 1916-ban fogságba esett és csak 39 hónapi fogság után tért haza. Évek óta a ref. egyház presbitere, a Hangya felügy.­biz. tagja és a Takarékpénztár választm. tagja. 4 éve a községi képv. testület válasz­tott tagja. Neje: Barna Júlia, gyermekei: Mihály és Erzsébet. ifj Molnár Sándor gazdálkodó, vendéglős, Tata. Szül. 1887-ben Tatán. Iskolái elvég­zése után édesatyja mellett fejleszti gazda­sági szaktudását, majd a családi birtokon gazdálkodik. 1936-ban átvette a nagyatyja által alapított vendéglő vezetését. Részt vett a tatai kiállításon, ahol sajátnevelésű álla­taival díjat és oklevelet nyert. A világhá­borúban az orosz harctéren küzdött a 12. közös gy.-ezredben, kétízben sebesült, s mint tizedes szerelt le. A Károly cs.-kereszt kitüntetés tulajdonosa. Két testvére: József és László az orosz fronton hősi halált hal­tak. Évek óta presbitere a ref. egyháznak, a gazdakör és tejszövetkezet ig. tagja és a Hangya felügyb. tagja. Neje: Nagy Mária, gyermekei: István, Sándor és Erzsébet. Monostori Pál r. kat. igazg., kántortanító, Dág. Pusztaberkiben 1883-ban született. Tanulmányait Budapesten és Esztergomban végezte. Működését Bátorkeszin kezdte meg, majd 1913-ban került Dág községbe, ahol azóta megszakítás nélkül teljesíti hivatását. 1937-ben lett igazg.-tanító. A világháború­ban az orosz fronton küzdött, egyízben sú­lyosan sebesült. A községi képv. test. virilis tagja, a Levente egyesület főtitkára, a vö­röskereszt Egyesület és a népm. Egyesület vezetője. Neje: Hagara Mária oki. tanítónő, gyermekük: Gabriella, férj. dr. Kazay Lászlóné, István orvos, Pál joghallgató. Dr. Monsberger Ulrick bencés tanár, Esz­tergom. Tormafalun 1905-ben született. Kö­zépiskoláit Sopronban, a teológiát Pannon­halmán és az egyetemi tanulmányait Buda­pesten végezte. 1931-ben szentelték fel. — Pályafutását 1931-ben kezdte meg Eszter­gomban, mint német-latinszakos tanár és azóta megszakítás nélkül teljesíti hivatását. A cserkészcsapat vezetője, a X. cserkész­kerület intéző bizottságának tagja, a Kongregatio felsőszakosztályának vezetője. Irodalmi munkásságot is fejt ki, számos cikke jelent meg a helyi lapokban. Édes­atyja: néhai M. Lőrinc a világháborúban szerzett betegségéből kifolyólag 1925-ben hősi halált halt. Mór Gyula képesített kertészmester, Do­rog. Eperjesen 1876-ban született. Iskolái elvégzése után a kertészetet tanulta és mint képesített kertész, számos uradalomban te­vékenykedett, majd 1917-ben a Dorogi Bá­nya Társulat kertészeti vezetője lett. 1930­ban önálló kertészetet alapított. A Társu­lat tulajdonát képező 110 holdon gyümölcs­és virágkertészetet vezet. A saját kertésze­tében főleg dísznövények és törzsgyümöl­csös faiskolát tart. A magy. kir. áll. Növény­védelem helyi megbízottja. Számos kiállítá­son vett részt, ahol 12 oklevelet és egy ér­tékes díjat nyert. Szak- és kultúrelőadásokat tart. Neje: Lakos Krisztina, gyermekei: Jó­zsef, László, Gyula és Margit, férj. Balázs Lajosné. Móró Lajos malombérlő-molnármester, Szend. 1904-ben Szend községben született. Középiskoláit Győrben végezte, majd a mol­nár ipart tanulta ki. Mint molnár Veszprém, Fejér és Komárom megyében gyarapította szaktudását és 1934-ben önálló malombérlö molnármester lett. A község tulajdonát ké­pező darálómalmot bérli és főleg árpa és tengeri darálását végzi. Napi teljesítőké­pessége a malomnak kb. 30 q. A községi képv. testületnek virilis tagja. A polgári lö­vészegvlet tagja. marthosi Mórocz Sándor városi állatorvos, Komárom. Szül. 1904-ben Komáromban ős­régi nemesi családból. Tanulmányait szülő­városában és Pápán, az állatorvosi főisko­824

Next

/
Thumbnails
Contents