Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

kőbányának. A lakosság megélhetési forrása a nagy erdőkben a szénégetés, a bányákban a kő- és mészfejtés és mészégetés volt. A 18. század vége felé szénnyomokra bukkantak a község határában, amit 1790-ben kezdett az uradalom rendszeresen bányásztatni, de a szén gyenge minősége miatt nagyobb befektetés és üzem nem volt rentábilis. 1850-ben 40—45 munkás dolgozott a bányában, a kitermelt szenet pedig részben a kincstár vásárolta meg a komáromi vár számára, részben pedig helyben mészégetésre használták. 1890-ben az üzemét beszüntették. Maga a falu rendezett utcákból állott, házainak udvarai mind kőfallal voltak körülvéve s szép fehérre bemeszelve. Somlóhoz tartozó Kapberek puszta területén még ma is láthatók az egykori Vitám várnak romjai, melyeket a Műemlékek Orsz. Bizottsága műemléknek nyilvánított. Vitám Gesztessel együtt a Csák nemzetség ősi jószágai közé tartozik. (Az egész Vértes erdő környékét Árpád e nemzetség ősének, Szabolcsnak osztotta ki első szállásbirtokul a honfoglalás nagy munkájának befejezése után.) A 14. század elején még Trencséni Csák Máté bírja Vitámt és Gesztest is. Első okleveles említése 1379-ből származik, ekkor már a királyné birtoka, 1417-ből ismeretes Silstrang várnagya neve. A várat a hozzátartozó uradalommal együtt 1440-ben Rozgonyi János nyerte királyi adományul, melyet már az előző évben zálogjogon bírt Alberttől. De ugyanezen évben Erzsébet királynét is beiktatták a vár és tartozékai birtokába. 1445-ben hatalmaskodó Újlaki Miklós erőszakkal elfoglalta s meg is tartotta minden tiltakozás ellenére. -— 1453-ban V. László Rozgonyi János három fiának adományozta, mely adományban Mátyás is megerősíti őket 1460-ban. 1493-ban II. Ulászló Vitám és Csókakő várakat 16.000 forint fejében Egervári Lászlónak zálogosította el. Ennek halála után fia, István birtokába kerültek, majd az e család magvaszakadásával 1512-ben a Kanizsaiakra szállott. (Kanizsai György neje előzőleg Egervári István felesége, az ő fiúk, Kanizsai László örökölte.) A vár tartozékai voltak: Bánhida, Szár, Szenttamás puszta (Fehér megyében), Bicske, Csapol, Szentlászló, Garda és Kürt puszták (Pest vm.-ben), Torjány, Sárás, Németegyház, Mur, Borocülése, Zalácsta puszták (Esztergom megyében), Galla és Bánhida puszták (Komárom vármegyében). A török háború alatt Vitám vára Oroszlánkő várával együtt mintegy a tatai vár előerődéül szolgált. Buda eleste után a törökök az egész vidéket birtokukba vették, Vitámba török őrség került. Tata visszavételékor (1566-ban) a törökök elvonulásuk előtt felgyújtották, mind Oroszlánkő, mind Vitám várát. Valószínűleg, hogy e várakat nem állították többé helyre, mert több említést nem találunk róluk. A várbirtok a tatai uradalomhoz került, melynek ura a 17. század közepén gróf Zichy Ferenc, a 18. század elején a báró Krapff család, míg 1727-ben gróf Esterházy József szerezte meg. A község érdekes természeti jelensége a tízszeres visszhang. A világháborúban 18 somlyói vesztette életét. Az elesett hősök emlékére emléktáblát helyeztek el a községben. Somló népesedési viszonyai a mult század elejétől szép fejlődést mutattak. (1833-ban 501, 1851-ben 680, 1869-ben 854, 1920-ban 1102.) Az utóbbi évtizedben azonban igen erős visszaesést látunk s az 1930. évi népszámlálás csak 889 lakost mutat ki. A lakosság megtartotta nemzetiségét, amennyiben a magyarok száma 47, ezzel szemben a németeké 844. Vallásra nézve 880 lélek r. kat., 5 ref. és 6 izr. Házainak száma 193. Az összlakosságból 702 egyén földműves, 57 bányász, 72 iparos, 11 kereskedő, 6 közlekedési, 16 közszolgálati alkalmazott, 19 nyűg-: díjas és 6 házicseléd. Területe 3877 k. hold, melyből 996 szántó, 106 rét, 46 kert, 37 szőlő, 223 legelő, 2368 erdő és 103 hold terméketlen. Ebből a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nek van egy 2179 k. hold kiterjedésű nagybirtoka, 623