Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene
mében. 1543-ig magyar kézen maradt (1526—43 között várnagyainak neve nagyobbrészt ismeretes), amikor ezév augusztusában Achmed pasa elfoglalta, a két várost felgyújtatta és a várat félig leromboltatta. Tata és Tóváros sokáig pusztán állott, a vár pedig a török végleges kiűzéséig gyakran cserélt gazdát magyar és török között. A tatai uradalom magyar földesura 1643-ban gr. Zichy Ferenc, az uradalomhoz tartozott Tata, Baj, Szomód, Bánhida és Naszály. Tata a 17. század elején települt újra. 1622-ben 8, 1638-ban 38, 1699-ben 217 % porta után adózik. Új lakosai nagyrészt alföldi származású, ref. vallású magyarok voltak, de a várban szolgáló katonák közül is sokan telepedtek le, s a mai Katona- és Hajdú-utca tőlük kapta nevét. A lakosság letelepedése után mindjárt megszervezte a ref. anyaegyházat, de mivel Tata nem volt artikuláris hely, az egyház már a 17. század végén sok háborgatásnak volt kitéve. 1697-től a türelmi rendeletig kénytelen volt működését szüneteltetni. 1697-ben mindössze csak hét család lakott a községben, de az 1543 óta szünetelő régi plébániát már 1689-ben visszaállították, bár jogviszonyai csak 1715-ben rendeztettek. 1693-ban Tata, Tarján, Szomód, Bokod, Naszály és Baj helységek a Hochburg-féle uradalomhoz tartoztak. 1697 körül báró Krapff Ferenc és fia kapták az uradalmat királyi adományban. Tőlük 1727-ben gróf Esterházy József vásárolta meg. A várat 1815-ben gróf Esterházy Miklós restauráltatta s itt őrzik a család gazdag levéltárát. 1705-ben Tata-Tóváros várával együtt Rákóczihoz csatlakozott, de 1707-ben a császáriak visszafoglalták és a várat lerombolták. Tóváros -— Tatától elkülönítve — újból csak 1720-ban tűnik fel, amikor 31 jobbágy lakta. Forrásaink azonban leginkább együtt tárgyalják Tatával, bár közigazgatásilag már ekkor külön községet képezett. E két testvér-község újabb és jelenkori helyzetét külön-külön tárgyalni alig lehet s könnyebbség kedvéért mi is együtt ismertetjük. A 18. század elején tótok, majd egyre nagyobb számban németek költöztek Tata-Tóvárosra, közöttük sok iparos. Több zsidó is telepedett közéjük, úgy hogy a század folyamán 1000-nél több zsidó lakosa volt külön Tatának. A két község gyorsan fejlődött s a 18. században már számottevő ipari gócpont. Különösen a vízierőt igénylő iparágak fejlődtek ki, mint a malom-, fa-, bőr-, posztó-, pokróc- és szűriparok, 1720-ban Tatán összeírott 265 család között 81 iparos (38 csapó), 1768-ban már 91 iparos család van lakosai között. Ezidőben 11 lisztmalom, 8 kalló, 1 majolikagyár, ser- és pálinkafőző, téglaégető állott Tata-Tóvároson. Szent-Istváni kőbányájában fejlett vörös márvány különösen Mátyás korában igen sok egyházi és világi épülethez szolgált építési anyagul, de azóta is állandóan üzemben volt. Korabinszky 1786-ban 30 vászon- és 150 posztókészítőt említ Tata-Tóvároson. Szerinte a nagy tó kihalászása egy évben 20.000 forint jövedelmet is hajtott. (Minden 3 évben halászták ki.) A két község mezőgazdasága szintén igen fejlett volt már ezidőben. Különösen sok kendert, lent, árpát, tengerit termeltek. Szőlői szép jövedelmet hoztak, jó években 7000 akó bort is megtermett. Az uradalom pincéi olyan nagyok voltak, hogy 30.000 akó bor elfért bennük. 1751-ben kezdték építeni a tatai nagytemplomot, mely munkálatok 1784-ben fejeződtek be. 1743-ban Esterházy Miklós Tóvároson a kapucinusok, 1766-ban pedig Tatán a kegyesrendiek számára építtetett zárdát, ez utóbbi rend temploma 1841-ben épült fel. A reformátusok mindjárt a türelmi rendelet után, 1783-ban építették fel Tatán ma is fennálló templomukat. Ezen egyházhoz tartoznak a tóvárosiak is. 1809-ben Ferenc király hosszabb ideig volt a tatai várúr vendége (Napoleon elől ide menekült) és itt írta alá a bécsi békekötésről szóló okiratot. 608