Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

községben. Postahivatal nincs, csak postaügynökség, a szomszédos falu levélhordója hozza és viszi a postát. Utolsó távíró Tóváros. Az elemi oktatást két r. kat. mindennapi népiskola egy-egy tanteremben, egy-egy tanerővel látja el. A régi iskola a templommal egyidőben, körülbelül 100 évvel ezelőtt, épült fel. Egy tantermes, kántorlakással. Az új 1928-ban készült el tanítói lakással. Mindkét iskolában átlag 50 gyermek tanul. Tanerők: Szeltner Árpád kántortanító és Horváth Mária tanítónő. Kulturális intézményei a Népkönyvtár, a Levente Egyesület és a Dalosegylet. Körorvos és gyógyszertár Tatatóvároson, egy községi bába helyben lakik. Az ivóvíz jó minőségű. Alsógalla. Nagyközség a tatai járásban, dombos vidéken, a Galla patak mellett. Hozzátartozik Koldusszállás. 1774-ben egy paraszt szántás közben kőkoporsóra bukkant, melyben a csontváz lábánál hamuurna és könnyesüveg volt elhelyezve. Ebből némelyek római telepet sejtenek a két Galla területén s nevét is Galla római vezértől vélik származtatni, ez azonban mindezideig csak puszta feltevés. Alsógallát régebbi feljegyzések rendszerint együtt említik Felsőgallával. Vdwornici de villa Galla, gallai udvamokról már 1251-ben találunk említést. 1391-ben Galya, 1440-ben Kysgallya néven szerepel. Poss. Felsew Galya 1459-ben Vitány várához tartozott. De mind Alsó-, mind Felsőgallán volt több köznemesi birtok is. Kisgalla a mai Alsógalla. Egyébként története azonosnak mondható Felsőgallával. 1529-ben a török elpusztította és csak a 18. század elején népesült be újra. Valószínűleg a kincstár lefoglalta a hódoltság megszűnte után és a szomszédos falvakkal együtt gróf Esterházy József birtokába került. 1735-ben telepítette be földesura Alsógallát is. Uj lakói würzburgi és elszászi telepesek voltak, Alsógalla 1800-ig Felsőgalla filiája volt, anyaegyházzá ekkor szerveztetett át. Régi temploma török megszállás alatt elpusztult, a mostani 1833-ban épült. 1897-ben indult meg határában a szénbányászat. Az itt keletkezett bányatelepből lett a mai Tatabánya, mely 1907 körül vált el Alsógallától. 1925-ben az úgynevezett Suligai telepet Tatabányához csatolták át a községtől 99 házhellyel és kb. 16 hold területtel. Alsógalla határában levő bányatelep szervesen a tatabányai telephez tartozik, ezért ismertetését Tatabányánál közöljük. A lakosság száma 1358, akik 73%-ban magyarok, 27%-ban németek s mind a belterületen laknak. Vallásuk 95 %-ban r. kath., 3%-ban ref. és 2%-ban izr. Foglalkozásuk nagyobb részben bányászat és földmüvelés, de szép számmal vannak iparosok és kereskedők is. Házainak száma 436. A község területe 2385 k. hold, ebből 900 hold szántó, 111 hold rét, 92 hold szőlő, 26 hold legelő, 26 hold kert, 1157 hold erdő és 122 hod terméketlen. E területből gróf Esterházy Ferenc kb. 1200 holdat bír, míg a másik fele túlnyomó részben törpebirtokosok kezén van. Ipara a bányászat megindulása óta szépen fejlődik. Az iparos lakosság között 57 önálló, 3 tisztviselő, 64 segéd v. munkás és 29 tanonc. Kisiparosainak száma 57, segéd nélkül 27, 1—2 segéddel 13, 3—5-tel 12, és 6—11 segéddel 5 kisiparos dolgozik. Vasútállomása a budapest—győri vonalon Tatabánya, autóbuszjárata szintén Tatabányához kapcsolódik. Postahivatala helyben van. Állandó piaca Tatabánya. Közoktatásügyét a r. kat. 2 tanerős és 2 tantermes felekezeti elemi iskola szolgálja, a tantestület iparostanonc és népművelési tanfolyamot is tart. Az iskola 1850 körül épült, a tankötelesek száma 100—110, ifjúsági és tanítói könyvtára 130 kötetből áll. A világháborúban a község 100 polgára vett részt. A hősi halottak száma 518