Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene
zetség — melynek nevét a megye egyik községe ma is őrzi — Igmánd tájékán, a kumai magyarságtól származó Koppánok a Csallóközben, Szabolcs honfoglaló vezér leszármazottai, vagyis a Csák nemzetség, a vármegye déli sarkában, a Huba vezértől származó Szemerék a megye északi tájain, a tolnai Szák-ok Kisbér táján ; a Csolt nemzetség Csanakon és a Miskolc nemzetség Tata környékén szerzett magának nagykiterjedésű birtokot. A honfoglaló nemzetségeken kívül nagyszámban vonzotta Komárom földje a különféle idegeneket is. Találunk az első Árpádok idejében bessenyőket Udvard vidékén, a tatárjárás után kunokat a Zsitva mellékén, palócokat Kürt tájékán és németeket Örs, Udvard, Kurtakeszi és Virth helységekben, ahová IV. Béla király telepítette őket. Szerbek csak Nándorfehérvár eleste után kerültek Komáromba, ahol teljesen elmagyarosodtak. A törzsszerkezet kora. A honfoglalás után a társadalmi élet alapja a törzsszerkezet volt. A régi szállásbirtok-rendszer a kereszténység elterjedésével lassan megszűnt s a nemzetségek székhelyein épült várak királyi tulajdonként az egyes vidékek központjai lettek. A vármegyei szerkezet kezdetben teljesen királyi volt. A megye élén a nagy hatalommal rendelkező várispán (Comes) állt, aki háborúban vezére, békében bírája volt a jobbágyságnak. A várispán támogatói és helyettesei az udvarbírák, hadnagyok, királyi bírák, poroszlók, vámszedők, pénzváltók, ítéletvégrehajtók stb. voltak. A várszerkezethez tartozó várnépeknek több rendjét ismerjük, akik között hospesek, udvarnokok, szabad földművelők is voltak. Legtöbb kiváltsággal a szent király jobbágyai rendelkeztek. A várszolgák között lovászokat, solymárokat, halászokat, hírnököket stb. találunk. A komáromi várszerkezet egyike volt a legrégebbieknek s egészen a XIV. század közepéig fenállott. Ide tartoztak: Anyala (1239), Aranyos (1268), Árpa (1248), Bana (1379), Billeg (1268), Bogya (1268), Alsóbök (1387), Csicsó (1268), Alsócsicsó (1268), Ekecs (1268, 1283), Halas (1387), Haraszti (1268), Hetény (1245), Kesö (1243), Keszi (1268), Kulcsod (1268), Megyer (1268), Megyercs (1268), Mocs (1284), Néma (1268), Mocsa 0 26 8)> Örke (1268), Örkény (1387), Örs (1218, 1256), Örsújfalu (1360), Pocsa (1284), Szentandrás (1268), Szakálas (1267, 1268), Szőny (1397), Tany (1268), Toldvár (1387), Udvard (1247) és Virt (1268) birtokok. Komárom városán kívül még Bana, Qalgóc, Szolgagyőr, Karakó stb. helységek is bírtak nagyobb tartozékokkal. A mai vármegyék kialakulása. A várszerkezet a tatárjárás után szűnt meg. A mai vármegyei formát IV. Béla (1235—1270) szervezte meg, aki a nemességet egyesítette a várjobbágyokkal. Komárom megye XIII. századbeli alakja körülbelül megegyezett a Trianon előtti Komárom területével. A megyék élén a főispán állott, aki rendesen a megye legelőkelőbb nemzetségéből származott. A megyék elöljárói voltak még az alispánok és a szolgabírák, akiknek a száma Komárom megyében kezdettől fogva négy volt. Komárom vármegye közgyűléseit a XIV. században leginkább Győr mellett, vagy Tatán tartotta. Komárom vármegye legfontosabb helysége a középkorban a régi Komárom volt. Királyaink mindenkor nagy szeretettel viseltettek e város iránt. Komáromot IV. Béla 1265-ben, Károly Róbert 1331-ben, V. László pedig, aki 473
