Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

mot zsúfolásig megtöltő közönség előtt ahhoz a gondolatkörhöz, mely a szegénység és nyomor okait vizsgálja, a koldustenyésztő alamizsnálkodás jelenlegi ferde kinövéseit ostorozta s végül bejelentette, miután erről a város polgármesterével tárgyalt, a szegényügy gyökeres, evangéliumi alapon való megszervezése végett kibontja a szegények intézményes segélyezésének és támogatásának zászlaját. Rámutatott arra, hogy az emberi részvét egyidős az emberi nyomorral, azonban ez a részvét sokszor hamis nyomokon jár, mert válogatás nélkül történik az alamizsnaosztás és az a koldus jár jobban, aki a legnagyobb raffinériával, kitartással nyújtogatja kezeit és legmegindítóbban tud könyörögni, még ha vagyona, háza és betétkönyve is van már, vagy ha pálinkára költi is az összekoldult pénzt. Mellettük a szemérmes koldusok, az odujokban tehetetlenül fetrengő betegek, aggok a kétségbeeséssel viaskodva lesik azt az áldozatos lelket, akit nem az utcán hat meg a kiabáló nyomor, hanem az igazi szenvedés gyötrő sebére akarja önteni az evangéliumi irgalmasság gyógyító olaját. A társadalom fekélyei, a koldusok, a vallás haszonélvezői elrútítják a város külső képét, gazdasági szempontból pedig a részvétnek parazitái. E fekélyek gyógyítását azonban csak intézményes úton lehet elérni. Egyrészt úgy, hogy a társadalmat rá kell nevelni arra, hogy kolduskézbe egyetlenegy fillért se adjon semmiféle körülmények között, hanem a koldusoknak eddig szánt, vagy tényleg adott összegeket fizesse be egyszerre, vagy havonként egy közös pénztárba. P. Oslay Oswald bejelentette, hogy az egri Szt. Ferenc III. rendnek 6 nőtagja önként, Isten iránt való szeretetből felajánlotta életét a szenvedők könnyeinek letörlésére. Ezek a nők befelé szerzetes életet élve, kifelé a szociális munkát választva élethivatásuknak, fel fogják keresni — házról-házra járva — a hivatásos koldosukat és az igazi nyomorgókat és a szemérmes szegényeket s meg fogják őket tisztítani szennyüktől, férgeiktől, kitakarítják lakásaikat, gondoskodnak lelki szükségleteikről környezettanulmányt végeznek és hiteles katasztert vezetnek gyámoltjaikról. Az eszme tehát kipattant, P. Oslay megindította a munkát. Ebben a munkában több igen nemesen érző emberbarát, a hősies, áldozatkész 6 jelentkező nővérrel együtt kitartó és fáradhatatlan segítőtársai lettek e megoldhatatlannak látszó feladatban és leleményességükkel, valamint ügybuzgó szeretetükkel lépésről-lépésre dolgozzák ki a végrehajtandó nagy tervet. A gondolat propagálása érdekében műsoros délutánt rendeztek, amikor nagy és lelkes közönség jelenlétében még behatóbban ismertette P. Oslay az intézmény célját s a kapcsolatosan felvetett gondolatokat. Ez alkalommal jelentette be azon örvendetes tényt is, hogy az ezen munkára vállalkozó áldozatos lelkek, mint „Ferences Szegénygondozó Testvérek" fognak a világ előtt szerepelni. Az író tolla nem tudja leírni azt a pillanatot, azt az őszinte örömöt, amit a Testvérek megjelenése jelent a koldusok „otthonaiban", a nyomortanyákon. Évek óta kitakarítatlan, elférgesedett, külső levegőtől teljesen elzárt, szörnyű odúkban, istállókból és ólakból lakássá előléptetett helyiségekben találták meg a koldusok legtöbbjét. Több helyen úgy tekintettek rájuk, mint az Istennek égből alászállt angyalaira s már puszta megjelenésük és érdeklődésük menynyei vigaszként hatott. Méltóbb jutalmat munka még nem kapott és nem kaphatott, mint azokat a hálakönnyeket, melyek a szennyüktől megtisztított, megmosdatott, tiszta fehérneműbe és ruhába öltöztetett szegények szemeiből peregtek. Az egyszer rendbehozott szegényt azután sűrű egymásután, naponként, kétnaponként meglátogatták, a betegeket naponta kétszer is, és gondoskodtak élelmezésükről, fűtésről, takarításról és lelki vigaszról. Akinek csak egyszer is alkalma volt ezt a munkát végignézni s ezt értékelni képes, az beigazolva látta a megindított akció egyik sarkalatos igazsá445