Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

végrehajtása elől felirati jogának érvényesítése mellett a vármegye kitérhet. Feltétlenül végrehajtandók a kormány rendeletei akkor, hogyha azok a szabadságos és tartalékos katonák berendelését követelik, továbbá, hogyha a kormányrendelet az ország veszélyeztetett érdekeinek védelmét célozza és halaszthatatlan rendőri intézkedést követel. Az ilyen rendeletek csak annyiban lehetnek vita és határozat tárgyai, amennyiben a vármegye a kormány eljárását sérelmesnek látja és emiatt a képviselőház előtt keres orvoslást. íme, itt kezdődik az az irányzat, amely teljes célkitűzéssel arra törekszik, hogy a megyei törvényhatóság a kormánnyal szemben alárendelt viszonyba kerüljön, vagyis az ellenállás csorbul, mert hiszen az csak a meg nem szavazott adók behajtásának és a meg nem ajánlott újoncok kiállításának megtagadására korlátoztatott! Ettől eltekinve az 1870. évi XLII. tc. a vármegye ellenállásának leküzdése tekintetében nem végez félmunkát, mert kimondja, hogy ha a megyei tisztikar az ellenállás eszközéül adja magát, akkor joga van a főispánnak azt felfüggeszteni és olyanokkal helyettesíteni, akikkel a kormány rendeletének végrehajtását biztosíthatja! Az 1876. évi VI. tc. annyiban megy tovább, hogy intézkedéseiben még erősebb és hatályosabb támaszt nyújt a központi hatalomnak abban, hogy annak felügyeleti és ellenőrzési jogait még jobban kiterjeszti, tehát az önkormányzat érvényesülését még szűkebb határok közé szorítja. Ezt követte az 1886. évi XXI. tc. megalkotása. E törvény a központi hatalomnak a vármegyék felett gyakorolt jogait nemcsak élesebben domborítja ki, hanem ki is szélesíti annyira, hogy a régi vármegyei önkormányzatnak csupán az árnyékáról beszélhetünk. Azokat a további részleteket, amelyekből kiviláglik, hogy fokrólfokra miként aknáztatott alá a megyei önkormányzat, a fennebb elsorolt törvények tartalmából feleslegesnek tartjuk kihámozni, ellenben felemlítjük, hogy a törvényhozás az 1886. évi XXI. tc. rendelkezéseinél — a folytonos centralizáló törekvést tartva szem előtt, •— nem állt meg, mert 1902-ben a III. tc.-ben már államosítja a vármegyei pénztárakat és az állami számvevőség körébe utalja az egyidejűleg megszüntetett megyei számvevőség teendőit is. Ezután hatályba lép az 1904. évi X. tc., amely a vármegyei alkalmazottak illetményeit az állami rendszerű VI—XI. fizetési osztály szerint szabja meg és az állampénztárból folyósítja. E két törvény nyomán anyagi függésbe kerülnek a tisztviselők az államhatalommal, ami csak azok előtt lehetett újság, akik vagy nem tudták, vagy elfelejtették, hogy a vármegye már az 1883. évi XV. tc. megalkotása óta vazallusa az államhatalomnak, amennyiben ez a törvény a közig., árva és gyámügyi kiadások fedezetére állami hozzájárulást ígért és adott. íme így sikerült a mindenkori központi hatalomnak megszabadulnia attól a becsületes ellenőrzéstől, amelyet a vármegyék, mint a nemzet élő lelkiismerete, gyakoroltak és amely — miként a rengeteg történelmi adat bizonyítja — annyiszor emelte fel tiltakozó szavát és annyiszor érvényesítette a nemzet önés alkotmányvédelmét célzó akaratát! Mi manapság úgy vagyunk az ősi vármegyével, mint egy olyan aggastyánnal, akit nem kezdett ki betegség soha; akit nem döntött ágyba végelgyengülés; akinek minden szervében elronthatatlan ősi erő küzd nemcsak a létért, hanem a legnemesebb eszményekért; aki büszke arra a múltra, amelyre visszatekint, de akinek hajthatatlan erélyét és akaratát bilincsekbe verte az őt megérteni, megbecsülni, méltányolni nem akaró amaz újabb kor, amely a homályosodó szemekben lenyugvó napot lát, a reszkető izmokban nem tételez fel erőt, a hajlott derékban nem tud elképzelni törhetetlen gerincet, a tar koponyában lehetetlennek találja a helyes elgondolást, a józan ítélőképességet és alkotó szellemet s feltételezvén róla, hogy úgyis végnapjait éli, olyan orvosokat hívat, aki48