Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

a városok az állam érdekében olyan mukálatokat teljesítenek, amelyekért térítést nem nyertek, tehát állandó segélyt nyújtott e címen a városoknak; elismerte azt is, hogy a rendőrség fenntartása nem egészen városi feladat, hanem országos érdek, tehát annak fentartásához járulnia kell s így történt, hogy a városok e címen állandó állami támogatásban részesíttettek. Nagy jelentőségű vívmány volt ez akkor, mert a városok olyan terhek viselésétől szabadultak, amelyek miatt saját fejlődésük feltételeit nem biztosíthatták. Az államhatalommal szemben megindult ostrom nagyszerű eredményéül könyvelhető el az is, hogy 1912-ben megalkottatott az azon évi 58. tc., amely nemcsak a fenti vívmányokat iktatta be a városok javára, hanem gondoskodott arról is, hogy a városok tisztviselői számára a jövőre való elméleti képzettséget általánosságban előírja, e tisztviselőket az állami rendszerű tisztviselők számára előírt fizetési fokozatokba sorozza s egyúttal arra is kötelezte a városokat, hogy tisztviselőik részére nyugdíjszabályzatokat alkossanak és azokat nyugdíjban részesítsék. Végül megemlítjük, hogy egy igazságtalan mellőzést is kiküszöbölt a magyar kormány azzal, hogy a városi tisztviselőknek a félárú vasúti utazás kedvezményét megadta s ezzel lehetővé tette, hogy azok alkalmi utazásokkal tapasztalataikat bővíthessék és tanulmányi utakat tehessenek. Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy volt Esztergomnak egy olyan polgármestere is, aki országos viszonylatban kezdeményezett, megállta a helyét, s magának és városának megbecsülést szerzett! Vimmer Imre 1915-ben, betegsége által gátoltatva, tisztéről lemondott és röviddel azután városa közönségének fájdalmára meghalt. Vimmer Imre utódjául 1915-ben dr. Antóny Béla szentendrei polgármestert választotta meg a város közönsége. Ez a férfiú korának delelője előtt állva, nagy igyekezettel törekedett arra, hogy a világháború által felidézett bajokkal küzdő Esztergom ezernyi gondját elviselhetővé tegye. Ez — dicséretére legyen mondva — sikerült is annyira, hogy habár a lakosság is osztozott az általános szükségben, a betevő falatot nélkülöznie mindazonáltal nem keilett. Bizonyos az is, hogy amennyiben a közigazgatási hatóságokra a hadviselés óriási terheket hárított, ezekkel, tisztikarával együtt, kifogástalanul megküzdött. A vármegye történetét tárgyaló fejezetünkben az összeomlástól a proletárdiktatúra befejezéséig beszámoltunk azokkal az eseményekkel, amelyeknek Esztergom város szenvedő részese volt s ugyanakkor említettük, hogy dr. Antóny Bélát a hatalomra jutott néptanács „szabadságolta" és amikor a kommunizmus átvette az addig kapkodó „uralmat", Esztergomban nem tűrte meg és a proletárdiktatúra ideje alatt bujdosnia kellett annak dacára, hogy polgármesterré történt választása óta mindenki részére nyitva állt a szíve és a hivatali ajtaja s nem volt olyan polgára a városnak, akinek a panaszát meg ne hallgatta, avagy kérelmét — természetesen a lehetőséghez képest — ne teljesítette volna. A „szabadságolásinak oka valószínűleg abban található meg, hogy dr. Antónynak túlönálló magatartása és komoly számbavehető polgártársai előtt való népszerűsége útjában volt azoknak, akik a maguk pecsenyéjét a Károlyi-uralom konyháján akarták megsütni. Ami a kommunistáknak vele szemben megnyilatkozott gyűlöletét illeti, ennek nem kell egyéb magyarázat, mint az, hogy ez a férfiú vallásának gyakorlásában mindenkor megalkuvást nem ismerő magatartást tanúsított. Amikor a vörös csillag letűnt s bekövetkezett a felfordulás által okozott romok eltakarításának szüksége, dr. Antóny ismét az élre állt s megkezdte a harcot a lehetetlenséggel, vagyis arra törekedett, hogy a romok felett új élet támadjon és Esztergom ott folytassa haladó életét, ahol 1914-ben elhagyta. E tekintetben — amint mondani szokás — hatalmas tempót vett és olyan beruházásokat tervelt ki, amelyek a háborús viszonyok után következett közgaz,325