Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Amikor a megyebeli ősnemzetségekről megemlékeztünk, egyúttal meg kell jegyeznünk, hogy ezek a 900-as esztendőnek első évtizede után végleg eltűntek, mert a hódításokra vállalkozott nemzetségek a németországi szerencsétlen hadjáratokban jelentékenyen elvéreztek. Hogy az általunk Esztergom vármegyéből említett nemzetségeknek ez a sors jutott, mi sem bizonyítja jobban, mint ama tény, hogy az első magyar király korából való oklevelek szerint ennek a vármegyének területe már királyi adományozás tárgya volt s az egyház és a lovagrendek voltak az adományozottak. Felmerül most már az a kérdés, hogy mikor lett Esztergom fejedelmi székhely? A történelem tanúsága szerint Árpád még Székesfehérvárott tartotta székhelyét és Géza fejedelem csak 972 körül jött onnan át Esztergomba, végleges székhelyére s alatta kezdődött a hittérítés nemes munkája. Géza ugyanis engedélyt adott a passaui püspök: Piligrim

1 által küldött hithirdetőknek arra, hogy a térítést megkezdhessék, majd ő és családja is felveszik a keresztény vallást, amelynek államvallássá tétele már fiának és utódjának, I. Istvánnak nevéhez fűződik.

2 Amikor az eltűnt nemzetségekről és ősfoglalkozású birtokaik elárvulásáról szóltunk, megemlékeztünk arról, hogy e birtokok I. István alatt már királyi adományozás tárgyai lettek és hogy az adományozottak Esztergom vármegye területén az egyház és a lovagrendek voltak. Ebbe az emlékezésbe kapcsolódva említjük fel, hogy akkor, amikor I. István 996-ban feleségül vette Gizella bajor hercegnőt, ennek kíséretében több előkelő idegen lovag érkezett az országba és ezek a királytól szintén adományokat nyertek. A nevezetesebbek közül megemlítjük Hunt és Pázmán lovagokat, mint akik hazánk történetében azután részben magyarságuk révén tűntek ki, részben utódaik elbizakodottságukkal és visszaélésükkel váltak gyűlöletesekké. Ezek a lovagok részben Esztergom vármegye túlsó felében, részben a mai Hont megye területén nyertek birtokokat. A hittérítés története. A magyarok külföldi harcos és zsákmányoló kalandozásai a X. században messze terjedtek. így 954-ben egészen a Rajnáig száguldoztak. Kíméletlen és zsákmányoló útjukban akkor, amikor Namur, Gorze, Gembloux és Lobbe vidékét sanyargatták, Vicbert szerzetes, aki korábban austrasiai herceg volt, Namur környékén nemcsak arra szólította fel őket, hogy embertelen vállalkozásukat hagyják abba, hanem arra is, hogy vegyék fel a keresztény vallást. A kalandozó dunántúli magyarok ekkor a már keresztény Vérbulcs vezérlete alatt álltak és Vicbert bátor fellépésének eredményéül a seregből sokan meg is tértek, a vezér pedig hajlott a szerzetes szavára s így történt, hogy a további előnyomulást beszüntette és a Karolingok ellen fordult.

3 Tudta-e Vicbert azt, hogy Vérbulcs már keresztény volt, nem ismeretes, azonban feltehető, hogy erről a magyarok által ejtett ottani foglyok révén értesült s innen merítette azt az önfeláldozásig menő hősies elhatározást, hogy ha vértanúságot vállalna is, de két kötelességet teljesít. Nevezetesen megmenti népét a szenvedésektől és térítői munkát végez az ellenség sorai között. A magyarok megtérítése első kezdeményezőjének ezek szerint Vicbert szerzetest, a gomblouxi monostor alapítóját és a clunyi reformok legbuzgóbb hívét kell ismernünk. 1 Eddigi történetíróinkkal szemben dr. Galla Ferenc egy. tanár a Chluni Reform Hatása Magyarországon c. munkájában méltatja. (1931. 35. lap.) 2 Pauler Gy. i. m. I. 26. 3 Sigeberti Vi. Wicberti. Mig. 160. — Szilágyi: Magy. Nemz. Tört. I, 204,, 230, 31