Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

nemcsak az alkotmányos életért, nemcsak a nemzeti művelődés érvényesüléséért, hanem a közgazdasági bajok orvoslása érdekében is. Az 1822-ik esztendő már a végső elkeseredéshez vezetett, mert a felelőtlen kormány önkényesen veti ki a terhes adókat és követeli a újoncmegajánlást, mire a vármegye ellenállása következik s ez a tény meggondolásra inti Ferenc királyt, aki 1825 szeptember 11 -re összehívja az országgyűlést és kijelenti, hogy a törvénysértést elkövette. A vármegyék ellenállásában Esztergom megye nem vett részt, ami annak tulajdonítható, hogy a még mindig szerepelt Miklósffy Imre alispán császári és királyi tanácsosi kitüntetésének birtokában erre nem volt kapható. Miklósffy Imrét az 1828. évi vármegyei közgyűlés huszonnyolc évi szolgálata után elejtette és helyébe Huszár Imre választatott meg első alispánul, míg a másodalispáni helyet sárfalvai Heya Imrével töltötték be. A vármegye és a város történetében örökké emlékezetes marad divéki és rudnai Rudnay Sándor erdélyi püspöknek 1819-ben hercegprímássá történt kineveztetése, mert ez a tény mindkét közületre nézve egy új és boldogabb korszaknak hajnalhasadását jelentette. Az új prímás egyénisége, egyházi szereplésének értékes mivolta, alkotó készségének fáradhatlan akaratereje és egyháza tekintélyének emelését célzó áldozatkész tevékenysége már olyan tiszteletet biztosított számára, hogy székfoglalása addig Esztergomban soha nem látott ünnepségszámba ment. Személyében a vármegye az örökös főispánt meleg szeretettel fogadta és beiktatása 1820 május 16. és 17-én húsz törvényhatóság küldöttjeinek és az ország előkelőségeinek részvétele mellett folyt le. A beiktató közgyűlésen az ország előkelőségei közül jelen voltak a következők: báró Ürményi József országbíró, Almásy Pál főlovászmester, gróf Mailáth József kamarai elnök, gróf Cziráky Antal, báró Eötvös Ignác koronaőr, gróf Eszterházy József, gróf Amadé Antal, gróf Batthyány Vince, gróf Nádasdy Lipót, gróf Rhédey Lajos, gróf Sándor Vince, gróf Amadé Ferenc, báró Perényi János, gróf Berényi Gábor és báró Podmaniczky József. Rudnay Sándor hercegprímás tíz éven át kormányozta a főegyházmegyét és ugyanannyi ideig volt a vármegye örökös főispánja. Reá való emlékezésünket Esztergom városról szóló fejezetünk tartalmazza. A vármegye és a város történetének szomorú fejezete az 1831 nyarán bekövetkezett országos kolerajárvány, amely úgy a megyében, mint a városban gyérítette a Jakosságot. Annak lett az áldozata Rudnay prímás is, aki azon évi szeptember 13-án adta vissza nemes lelkét Teremtőjének. Alispánváltozás foglalkoztatta a vármegye közönségét 1832-ben ismételten. Ekkor sárfalvai Heya Imre ismét első alispánná választatott, helyettes alispánul pedig bozzai Bozzay Jánost választották. Amíg az országban mindinkább érezhető, hogy a király és a kormány halogató politikát folytat és nincs remény arra, hogy az alkotmányos élet visszaálljon, a követek sorában megindul az a mozgalom, amely hovatovább hangosabban követeli azokat az újításokat, amelyek a nemzet önállóságát viszszaszerezni hivatvák. Ez a mozgalom a vármegyéket is csatasorba állítja, de ebből a sorból hiányzik Esztergom vármegye, melynek 1832-iki követei: sárfalvai Heya Imre és Andrássy József kormányhü emberek, sőt Andrássy az országgyűlésen egész nyíltan más álláspontra helyezkedik. Andrássy egyébként rendkívül képzett egyéniség és kiváló szónok volt, de az országgyűlési ellenzékkel szemben a lengyel elnyomatás ügyében vallott álláspontja a vármegye közönségében oly visszatetszést szült, hogy már-már visszahívásáról kezdtek gondolkozni. Ő ugyanis azzal az indítvánnyal szemben, amely azt célozta, hogy a lengyel nemzet elnyomatása miatt a királyhoz felirat intéztessék és abban Lengyelország önállóságának visszaállítása érdekében a monarchia síkra száll124