Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

törökökkel s ennek következménye volt, hogy az ostromot abbahagyva, október 17 hajnalán a támadók Kolonits serege által üldöztetve Buda irányában elvonultak. 1604 október 17-től 1604 augusztus 10-ig fegyvernyugvás volt az esztergomi vár körül, azonban ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a török ismét megpróbálkozik Esztergom visszavételével, mert augusztus 10-én egy erős csapata hirtelen nekitámadt a Rácvárosnak, holott is nemcsak ártatlanokat gyilkolt, hanem sok nőt és fiú gyermeket rabszíjra fűzött. Ez a meglepetésszerű támadás indította Althan várparancsnokot arra, hogy Mátyás főhercegtől a vár erősítését és az élelemraktár kiegészítését kérje. Arról, hogy ezirányban történt-e intézkedés, nem tudunk, azonban mert augusztus hó 29-én a 40.000-nyi török sereg a város előtt táborozott, következtetni lehet, hogy a dunántúli részből a kívántakról gondoskodás alig történhetett, ellenben tény, hogy az élelmi szükségletek kiegészítése a párkányi erősségből hajók útján megtörtént. Esztergom ujabb ostroma nem következett be, mert a szokatlanul esős időjárás és feneketlen sár megakasztotta a Dunántúlt Bécsig elpusztítani tervezett útjában Ali basát és seregét, jobban mondva élelmezési vonatát, így történt, hogy Esztergom újabb ostroma közel tíz hónap eltelte után megismétlődött és harminchárom izgalmas nap múlva a vár ismét török kézre került. Vizsgáljuk most már azokat az előzményeket, amelyek ezt a szerencsétlenséget s annak folyományaképen Esztergomnak hetvennyolc évi rabságot jelentettek! Az első baj ott jelentkezett, hogy eljutott a várba Bocskai István felkelésének híre s ez annyira lázba hozta az őrség magyar részét, hogy amikor az Althánnak jövedelmet hozó dunai malmait török portyázok elfoglalták, jelentkeztek ugyan annak visszaszerzésére, azonban nem jöttek vissza, s valószínűleg Bocskaihoz csatlakoztak. Közbeesőleg meg kell említenünk, hogy az őrség megerősítése végett egy német ezreddel Oettingen Vilmos győri várkapitány rendeltetett a várba és ez akkor, amikor a magyar katonák nem tértek vissza, meggyanúsította Althant, hogy azok tervéről tudott. Ez a gyanúsítás nemcsak érzékenyen érintette Althant, hanem arra a határozatra is rávitte, hogy az őrségben maradt sor- és sajkás magyar katonákat is elbocsássa.

1 Althan ezután átadta a parancsnokságot Oettingennek s ezt követőleg elhagyta Esztergomot állítólag már azért is, mert a várban maradt idegen — többnyire német — őrség kitartásában nem bízott. Térjünk most már az újabb ostrom fejleményeire! Ali pasának Esztergom körülzárásakor első dolga volt felszólítást intézni Oettingenhez a vár feladása iránt, ezzel azonban elutasíttatván, a küzdés előtt álló felek nyolc napra terjedő fegyvernyugvásban egyeztek meg. Ez a megegyezés, amelyet Ali kezdeményezett, azért volt tetszetős Oettingen előtt, mert remélte, hogy ezen időn belül erősítést nyerhet s hajókon valóban meg is érkezett a Mörsberg ezred öt zászlóalja, valamint gróf Dampierre az ezredével esti sötétben azért, mert az ebedi oldalon elhelyezett tatár katonaság a késő délutáni órákban a hajókat ágyútűzzel és nyilazással igyekezett fenntartani. Az új erősítésnek a következő napon harc árán sikerült csak az ellenséges gyűrűt áttörni s ezután Dampierre ezredével a várba küzdötte fel magát, míg a Mörsberg zászlóaljak a szenttamási erőd őrségének erősítésére osztottak be. 1 Az elbocsátott katonák ezután Bocskainak Rhédei által vezetett seregéhez csatlakoztak; részt vettek Érsekújvár ostrománál és ott a velük tartott Kultrán István, Bornemissza Ádám, Kontrárius Márton, továbbá több más tisztjeikkel együtt javarészben hősi halált haltak. Istvánffi: Hist. Lib. 51. 1. 105