Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Esztergomba. Ez a sereg augusztus 4-én már meg is támadta az ostromlókat, azonban azoknak hősi ellentámadása oly sikeresnek bizonyult, hogy a budai basa tönkrevert seregét hűtlenül elhagyva, futásban keresett menekülést. A véres ütközetben török részről hősi halált halt az esztergomi vár török parancsnoka: Ali bég és menekülés közben elesett a győri vár szintén török parancsnoka: Ozmán pasa is. A királyi sereg vezére: Mansíeld, — bár nem sebesülten — szintén áldozatul esett, amennyiben hirtelen beteg lett és augusztus 14-én elhalálozott. Ezt követőleg Mátyás főherceg irányította a hadmüveleteket s közben megadásra hívta fel a vár védőit. A küzdő felek között erre megindultak a tárgyalások, amelyek Pálffi és Nádasdi Ferenc közbenjöttével arra az eredményre vezettek, hogy szeptember 3-án a török védők kapituláltak. Esztergom vára tehát hatvanöt napi küzdelem után ismét felszabadult a török uralom alól. Az egykorú feljegyzések szerint az ostrom kezdetekor a török várőrség létszáma közel 5000 volt. Ez bizonyosra vehető, ha tudjuk, hogy abból 3500 esett el, 823 ember sebesületlen,, 611 sebesült volt és 40 ember még az ostrom tartama alatt a királyi sereghez szökött át,

1 vagyis eszerint a vár védelmére a török 4974 fegyveressel rendelkezett. Itt kénytelenek vagyunk megemlíteni, hogy bizonyos források azt állítják, hogy amikor 1543 augusztus 9-én az esztergomi vár a török kezére jutott, Szulejmán szultán a következő napon a székesegyháznak keresztény vonatkozású berendezését és díszítéseit elpusztíttatta és az épületet török szertartás céljára rendelte használni. Ezzel az állítással merő ellentétben áll az 1595-iki ostrom után történt az a hiteles megállapítás, hogy Szulejmán művészetkedvelő ember lévén, a várnak 1543-iki elfoglalásakor a főtemplom szobrait és képeit nemcsak megkímélte, hanem az ott hagyott őrséget e tárgyaknak tiszteletére utasította. így történt, hogy amíg a vár 1543-tól 1595-ig török kézen volt, az említett tárgyakat nem bántották, ellenben a megszálló királyi csapatok részben elzsákmányolták, részben pedig elpusztították. Minthogy az esztergomi vár elvesztése a törökre nézve érzékeny csapást jelentett, csak természetes, hogy azt visszaszerezni törekedett s evégből több ízben próbálkozott, viszont a vár parancsnoka: Pálffi Miklós abban fáradozott, hogy a várat megerősítse, s ezért a szenttamási erődöt is megújíttatta és olyan összeköttetést készíttetett, amely ezt a várral sikeresebben biztosíthatta. Eltekintve már most azoktól a kísérletektől, amelyek török részről a vár visszavételére irányultak, 1598-ban egy — szerencsére idejekorán — felfedezett összeesküvés majdnem veszedelmes helyzetet teremtett. A várban ugyanis fölös számban tartottak imitt-amott összeszedett foglyokat, akiket belső és külső munkákkal foglalkoztattak. Szökött-e el ezek közül valaki, vagy sikerült-e a foglyoknak szabad törökökkel érintkezni, nem volt megállapítható, de kiderült, hogy a foglyok összeköttetést találtak a budai basával, akitől arra nyertek utasítást, hogy akkor, amikor egy előre jelzett időben Esztergom ellen támadás indul, az ostrom sikeresítése érdekében a vár épületeinek felgyujtásáról gondoskodjanak. Hogy ez a gonosz terv miként derült ki, arról nem emlékezik semmiféle forrás, de — mert idejében lelepleztetett — a társaik által elárult szervezőket máglya hamvasztotta el. Ezt követőleg belső zavargás tört ki a várban az elmaradt zsold miatt, de az a körülmény, hogy Schwarczenberg herceg a 80.000 tallérnyi hátralék kifizetéséről gondoskodott, lecsendesítette. Amint említettük, a török sehogysem akart Esztergom elvesztésébe belenyugodni és állandóan arra készült, hogy azt visszaszerezze. Ezt tudva, a király megbízottai részéről béketárgyalások indultak meg úgy 1599-ben, 1600i Millenn. Tört. V. 514.; Hadtört. Közi. 1891—92, évf. és Némethy Lajos i, m. 103