Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KÖRNYE

TATABÁNYA a Tatai Zsidó Hitközség filiájaként működhettek. Gazdasági erejüket azonban jelzi, hogy 1930-ban Székely Jenő tervei szerint felépült Felsőgallán a zsinagóga, melyet 1945-ben lebombáztak. A Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának iktatókönyveiben a hitkötzségre vonatkozóan összesen két utalást találtunk. Az egyik levél 1943. július 11-én kelt Tatán, Felső- és Alsógalla zsidó vallású lakóinak hovatartozása tárgyában, a másik Tatabányán íródott 1943. július 26-án. E levélben a hitközség Banda László kántor felmentését kérte munkaszolgálati kötelezettségének teljesítése alól. TATABÁNYA A 18. század 40-es éveiben Vértessomló közelében már észleltek szénnyomokat. Az Esterházy-uradalom jelentéktelen bányászatot is folytatott. A század végén az ipar energia igénye miatt fellendült a szénkutatás. 1891-ben alakult a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK Rt.) mely 1894-ben megvásárolta a szénkitermelés jogát az Esterházy-uradalomtól. 1896 karácsonyán az első akna elérte a szénréteget, ami meghatározó esemény volt a megye ipar- és technikatörténetében. A kitermelt szénből az Osztrák-Magyar Monarchia vasútvonalának kihasználásával Ausztriába exportáltak. Innen cserébe modern gépi technika érkezett az országba. Ez tette lehetővé, hogy 1897-től a gőzgépekről a modernebb villamos erőátvitelre térjenek át. A megyeszékhely névadó települése a bányanyitást követően alakult ki Alsógalla határában. Az ún. Ótelepi kolónia Alsógalla bányatelep néven 1902-ig az anyaközséghez tartozott. Ezt követően a bányászatra az ipari üzemek egész sora települt. Megépült az ún. VI-os, a VH-es és a VlII-as telep. Már 1898-ban létrehozták a villamos erőművet (I. sz. Hőerőmű). Az itt termelt energiát - hazánkban először - a szénkitermelésben is felhasználták. 1909-ben kezdte meg működését Tatabányán az emeletes gőztéglagyár, majd 1912-ben a cementgyár. Új technikai megoldás volt a bányászatban a lejtősakna, mely a függőleges aknával szemben lehetővé tette, hogy átrakodás nélkül lehessen a szenet a vasúti kocsikhoz szállítani. Megépült a felsőgallai szénrakodó, ide érkeztek a csillepályák is. 1913-ban már több mint 8000-en dolgoztak a bányánál, a termelés elérte a 2 millió tonnát. A helyi társadalmi aktivitást jelzi az 1897-1950 között bejegyzett 26 kör, egylet, csoport, egyesület. 1897-ben jegyezték be a Művezetők Országos Egyesületének helyi csoportját, 1902-ben a Tatabányai Altisztek és Felvigyázók Körét, 1908-ban a Római Katolikus Ifjúsági Egyesületet, 1909-ben a MÁK Rt. Bányatisztviselők Kaszinót, 1910-ben a Tatabányai Sport Clubot, 1917-ben a Vas és Fémmunkások helyi csoportját, 1920-ban a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Árvák Nemzeti Szövetségének fiókját, 1921-ben az Olvasókört, 1923-ban a Művezetők Országos Szövetségének 45. sz. helyi csoportját, a Keresztény Szocialista Bánya és Kohómunkások Országos Szövetségének helyi csoportját, a Bányaiskolát végzettek Országos Egyesülete fiókját, 1924-ben a Magyar Vöröskereszt Egylet fiókját, az Országos Stefánia Szövetség helyi csoportját, 1925-ben a Bányatelepi Levente Egyesületet, a Bányatiszti Kaszinót, 1926-ban a Tatabányai Iparosok és Kereskedők Olvasókörét, a Tatabánya Bánya és Ipartelepek Dalkörét, 1927-ben a Tatabányai Levente Egyesületet, a "Remény" Dalkört, az Ébredő Magyarok Egyesülete helyi csoportját, 1933-ban a "Columbia" Postagalamb Sportegyesület helyi csoportját, 1935-ben a Polgári Lövészegyletet, 1938-ban a Nemzeti Munkaközpont helyi csoportját, 1940-ben a Katolikus Leánykörök Szövetsége helyi csoportját, 1948-ban a "Turul" Vadásztársaságot, a Tatabányai Bánya- és Kohómunkások Vadásztársaságot és végül 1950-ben a Horgászegyesületet. 1898-tól folyamatosan működött a Bányászzenekar, a húszas évektől a Tatabányai Nőikar, a Tatabányai Ipartestület Dalárdája, a Tatabányai Tanítók Dalköre. Impozáns kulturális intézménye, a Népház 1917-ben nyitotta meg kapuit. Népkönyvtárat 1927-ben kapott a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól. 1938-40 között megépült a MÁK Rt. Aluminiumkohója. Tatabánya lakossága 1938-ban 23 200 fő volt. A bányászkolóniák építésével párhuzamosan léterjöttek a szociális, oktatási, kulturális, egészségügyi intézmények. Az Otelep valamennyi intézményének fenntartója a MÁK Rt. volt. A dinamikus fejlődés következtében a szénmedence az 1940-es évek elejére országos jelentőségű ipari centrummá vált. 367