Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KÖRNYE

SÁRISÁP SÁRISÁP Nevének előtagja bizonyára a Sár víznév származéka, Horváth szerint a "Sári" előnevet - az Öregárok középkori nevéről kapta. Okleveles említése 1181: Sapy, 1262: Sap. 1275: Saap. A falu neve a későbbiekben Sári-Sáp vagy Sári Sáp, de a 18. század elején már Sárisáp. A mai Sárisáp határában több középkori falu létezett: Ugan (Vgan: 1181), Munkád (1269) és Kövi (Kuvy) királynéi birtok a "Sápi-völgyben", amelynek helyén 1570-ben "Bobál" puszta jelenik meg. A Dedinszko-Faluhely dűlő e régi falura emlékeztet. Az újkőkortól kezdve lakott hely. Legjelentősebbek Quadriburg római kori település maradványai (sírkövek, villák, pénzek, őskeresztény freskótöredékek, fürdőmaradvány). Árpád-kori emlékek (telepés templommaradványok. Ez utóbbiak a beltelki részeken kerültek elő. Sárisáp 1453-ban Újlaki Miklós erdélyi vajda kezébe került. A török korban lakatlan puszta volt, de már 1647-ben új földesura, Sándor Menyhért Esztergom megyei alispán birtokán 7 portán éltek. Házasság révén a Sándor birtok a 19. században Metternich kézre szállt, nevüket a Paulina-major őrzi. A 17. század végi törökellenes háborúk miatt lakóik - átmenetileg - Nagysápra és Bajnára menekültek. 1715-ben 20 magyar és 13 "tót" család lakta, többségükben jobbágyok, zsellérek. A szlovákokat Sándor Menyhért Nyitra megyéből telepítette be. 1732-ben már volt iskolamesterük. A 18. század végén patakjának felduzzasztott vize a megye egyik legnagyobb tavát alkotta (805 k. h.). 200 éve még állt "fördő háza" sárgálló timsós vize pedig gyógyvízként szolgált. Az 1784—87-es népszámlálás adatai szerint Sádor Antal báró birtoka. 117 házban 131 család élt, népessége 579 fő volt. 53 parasztot, ennek 37 örökösét és 67 zsellért írtak össze. Jelentős változást hozott a község életében az 1807-ben Annavölgyön feltárt kőszén. A kitermelés csak 1833-ban vette kezdetét. A bánya közelében új településrész alakult ki. 1847-ben szabályozták először mérnöki tervek alapján az Öregárkot - hivatalosan Únyi-patakot. 1871-től (a 20. század elejéig) a község Csolnok körjegyzőségéhez tartozott. Lakossága a betelepítés óta mindig vegyes anyanyelvű: magyar-szlovák-német. A döntően római katolikus lakosságú falut hol "tót"-nak, hol "tót-német"-nek, sokkal inkább "tót-magyar"-nak írták. A katolikus iskola 1903-ban állami kézbe került. A múlt században még két nyelven folyó oktatás (magyar, szlovák) később megszűnt. Az annavölgyi 4 tantermes és tanerős iskolát ekkor a bánya tartotta fenn. Az 1920-ban már létező óvoda viszont állami kézbe került. Már a 19. században megalakult a bányász fúvószenekar Anna völgyön; a két háború között Gáldi Ernő vezette. Az együttes szerepét utóbb a sárisápi vette át. Társadalmi gazdasági életének aktivitását jelzi az 1918-ban bejegyzett Hangya Szövetkezet, 1928-ban az Önkéntes Tűzoltóegyesület, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1947-ben a Zsellér és Uradalmi legelőkben Erdekeit Birtokosság Legeltetési Egyesülete. Az 1930-as években már működött a Községi Kultúrotthon, a Bányamunkások Otthona, az Iskolai és Népkönyvtár. Annavölgyön elsőként a Bányász Ifjak Olvasóköre alakult meg 1907-ben. Ezt követte 1930-ban a Sárisáp-Annavölgyi Polgári Lövészegylet, 1943-ban pedig a Sport Egyesület. Az 1930-as években 3365 magyar mellett csupán 50 szlovákról írnak, holott ezekben az években is az egyik mise szlovák, a másik német nyelven folyt. A község határában lévő Sándor-Metternich uradalmi birtokon (3179 kh.) a múlt század végéig mintagazdaságot teremtettek tehenészet, merinói juhászat, szeszgyár). Lakosságának többsége kis- és törpebirtokosokból állt, akik a lapályosabb szántókon a járás egyik legszebb "szép tiszta búzáját és legjobb szénáját" termesztették. Az 1930-as évektől sokan keresték kenyerüket a bányában. A II. világháború idején többször gazdát cserélő Sárisápon 1945. március 21-én értek véget a harcok. 307