Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

A TELEPÜLÉSEK LEÍRÁSA ÉS BIBLIOGRÁFIÁJA - DÁG

DÁG DÁG Nevének eredete ismeretlen. Okleveles említése: 1222: Dagu, 1238: Dag, 1283: Daag, 1332: Dag. Története szorosan összefonódik a határában lévő Kiscsévpuszta helyén még 1715-1720 között is önálló község, Csév történetével. Utóbbi neve 1261-től Cheu, 1270: Chw, 1287/1334: Chew, Cheu. (E település nem azonos Piliscsévvel.) Már az újkőkor óta lakott hely, másutt római- és vaskori leletek kerültek elő. A mai Dágipusztán alakult ki a már templommal rendelkező középkori Dág falu. 1262-ben IV. Béla és Mária királyné Hermán comes esztergomi polgárnak adományozta. Az 1274-ben a margitszigeti apácák kezébe kerülő Csévet (előtte királyi birtok volt) 1472-ben Vitéz János az esztergomi káptalannak ajándékozta. A birtok az 1945. évi földreformig annak tulajdonában maradt. A török korban az 1560-as évekig lakott hely, de 1570-ben Tág és Csiv lakatlan pusztaként szerepelt a török adóösszeírásokban. A középkori Csév a mai kiscsévpusztai elágazás körül helyezkedett el. Feltehetőleg a falu templomának harangját szántotta ki 1965-ben Kovács Zsigmond únyi traktoros a mai csolnoki határban, amit lakói odamenekítettek a török elől. E harangot Magyarország legrégibb (11. sz.) harangjaként őrzik az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint 67 házban 87 család élt, népessége 417 fő volt. 39 parasztot, ezek 37 örökösét s 37 zsellért írtak össze. Iskolát 1812-ben kapott, ez feltehetőleg a mai óvoda helyén állt. Dág a 19. század végéig "elegyes" lakosságú, de a különböző helyekről idetelepített római katolikus szlovákok voltak többségben. A 19. század második felétől három nyelvű (magyar, szlovák, német) községgé vált, a németség túlsúlyával. Bár a lakosság 70 %-a nemzetiségi származású (német és szlovák) ez az oktatásban és társadalmi-politikai életben nem jutott kifejezésre de a mindennapi élet szokásrendszerében igen. A településen két egyesület - az 1930-ban alakult Polgári Lövész Egylet és az 1935-ben bejegyzett Önkéntes Tűzoltó testület - működött. A II. világháború a községben 1945. március 25-én ért véget. A települést mind a szlovák lakosságcsere, mind a német kitelepülés érintette. 1951-ben alakul meg a Jószerencsét Tszcs, amelyet 1964-ben bekebelezett a sárisápi Új Elet Mgtsz. Lakossága 1970-ig megháromszorozódott, ugyanis a közeli bányák munkát adtak. Később a lakosság többsége Budapest és a környék ipari üzemeiben kereste kenyerét. Lakóinak száma 1990-ben 1019 fő volt, területe 1183 hektár. 1971. április 15-től Únnyal és Máriahalommal közös községi tanács alakult. 1990. január 1-től Máriahalom önállósult. 1984-től 1988-ig Dág Dorog vonzáskörzetéhez tartozott. NÉPRAJZ A dűlőnevek a lakosság anyanyelvi megoszlása szerint háromnyelvűek. A Kiscsévpusztára vezető úttól jobbra levő Temető-dűlő a középkori Csév falu temetőhelyére utal. A templom és a temető mögötti Káptalani zabvermek határrész nemcsak a valahai jelentős zabtermelésről, hanem annak raktározásáról is tájékoztat. A hagyomány szerint a Binderpuszta feletti dűlőben (Templom feletti dűlő - Kirchenacker, Nad Kostelnikom) állt a régi falu temploma. A török kort idézi a Török-kút dűlő (Kiscsévi elágazás) és a falu Tabán nevű része. A középkori Csév emlékét a mai puszta és az Únytól keletre levő "Csifalvai hídnál" dűlőnév őrizte meg. A falu legszegényebb családjai löszbe vájt pincelakásokban laktak. 109