Képzőművészek Esztergomban a 20. században (Art Limes 2008/2. sz.)

Tartalom - 5. MŰHELYEK, ALKOTÓK

70 MŰHELYEK. ALKOTÓK többször felkeresett. 1963 nyarának jó részét Esztergomban töltötte. Miháltz Pál (1899-1988) festőművész 1970-ben és 1971-ben nyaralt itt, és esztergomi élményei hét festményének lettek ihletői. A 20. század második felének helyi művészeti életében jelentős szerepet játszott Kocsisné Gerencsér Anna (1911-2003), Kákonyi Imre (P. Asztrik, 1923-1990), Kaposi Antal (1908-1978), Végvári I. lános (1927-1994), Kollár György (1950-1992) valamint a ma is aktív Andráskó István, Vincze László, Kántor lános és Bangó Miklós festőművész. De meg kell emlékeznünk a fiatal esztergomi művészek 1986-ban megalakult Sigillum csoportjáról is, melynek tagjai Barcsai Tibor, Kaposi Endre, Prunkl lános festők, Szentessy László grafikus, Kókay Krisztina textilművész, Bárdos Annamária és Süttő Ferenc keramikusok és Székely Ildikó ötvös voltak. A csoport létrejötte változást hozott a város művészeti életében, határozott irányba terelve a művészetpártoló törekvéseket. A csoport és a helyi tervezőiroda együttműködése hívta életre a Zodiákus Klubot, ahol a modern magyar művészet jelentős képviselőinek műveiből rendeztek tárlatokat. Itt láthatta a közönség Medgyessy Ferenc rajzait, Lossonczy Tamás műveit, Borsos Miklós grafikáit, Lengyel Lajos fotogrammjait, stb. Bár a csoport a 1970-es évek végén felbomlott, az alkotóművészek összefogásának igénye továbbra is élt a városban. 1991-ben meg is alakult az Esztergomi Művészek Céhe. Alapító tagjai Mucsi András művészettörténész, Végvári I. lános, Kollár György, Andráskó István, Nóvák Lajos, Morvay László, Furlán Ferenc, Barcsai Tibor, Bangó Miklós, Vincze László, Wieszt lózsef és Kaposi Endre festőművészek Földes Vilmos, Vertei lózsef és Szentessy László grafikusok Szabó ludit és Turányi Sándor restaurátorművészek valamit Balla András és Mudrák Attila fotóművészek voltak A későbbiekben Szilágyi László és Szekeres lános fotó-, Nagy László festő- és Franta Dezső restaurátorművész is kérte felvételét Az egyesület azóta is összefogja a várossal kapcsolatban álló hivatásos képző-, ipar-, fotó- és restaurátorművészeket. A Kovács Melinda, Brassay Gabriella, Balla Gergely, Bérczy Miklós, Funk Péter, Sinka Teréz és ifj. Kontár jános által fémjelzett legifjabb művésznemzedék már egy szervezett művészeti közélet szereplőjeként kezdheti pályafutását. Nagy kár, hogy Kaposi Tamás (1966-1991), az ígéretes tehetségű festő- és grafikusművész nem válhatott ennek részesévé. A céh évente egy tárlatot rendez Esztergomban, és egyet más településen (esetleg külföldön). A művelődési ház támogatásával állandó galériát működtet, melynek anyagát évente cseréli. 1993 és 2002 között országos pasztellbiennálék helyszíne volt Esztergom. A rendezvények iránt a művészek körében nagy volt az érdeklődés, és a közönség is várakozással tekintett a kiállítások elé. A beérkezett nagy mennyiségű mű biztonságos és szakszerű kezelése, a megfelelő méretű kiállítóterek biztosítása, és nem utolsósorban az anyagi háttér biztosítása azonban meghaladta a város mai lehetőségeit, így a biennálé „elköltözött" Esztergomból. 2003 és 2004 nyarán kísérlet történt arra, hogy a művésztelep hagyományát újraélessze a város. Két nyáron át volt Esztergom vendége Molnár Péter és Olajos György grafikusművész, Csurka Eszter festőművész, Turcsány Villő szobrászművész és Szeifert Judit művészettörténész. A 2005-ös művésztelep tagsága némileg módosult. Molnár Péter és Szeifert ludit helyére két fiatal alkotó, Dorner Anita és László Dániel kapott meghívást és Turcsány Villő sem vett már részt a telep munkájában. A telepnek még nincs saját arculata. Ennek megtalálása a jövő feladata. Mucsi András (1929-1994) művészettörténész halála óta sajnos nincs Esztergomban olyan szakember, aki a városban élő alkotók partnereként szervezője, népszerűsítője s egyszersmind értő kritikusa is lenne a kortárs művészetnek. Bízunk abban, hogy a most diplomázó fiatal művészettörténészek valamelyike vállalja majd ezt a szerepet. Régi adóssága a városnak a modern képtár és egy kortárs galéria létrehozása is. Az előbbi főként a múzeumok raktáraiban lévő, ide hagyományozott modern művészeti alkotások folyamatos bemutatását volna hivatva biztosítani, az utóbbi pedig időszakos kiállítások révén kapcsolná be a várost a művészeti vérkeringésbe. Az erre irányuló privát kísérletek reményt keltőek ugyan, de anyagi hátte-