Hol sirjaink domborulnak
si munkákat. Külön érdekesség volt a kerekek felujitása, mert a leszerelt kerekek agyából kiütötték az elhasználódott fémhüvelyt, a "puskát" és ujat tettek" helyébe. Ugyancsak az ő feladata volt a diszes lószerszámok karbantartásai A bőröket megfelelő védőzsirral kente be, a fém /réz/ diszeket fényesítette /sidolozta/. Ha javitani való volt a szerszámon, azt a Molnár szijgyárté végezte. Természetesen a lovak etetése, ápolása is a feladatai közé tartozott. A primásnak, a városon kivüli utazásához külön vasúti /szalon/ kocsi állt rendelkezésére, ami a vasútállomás fűtőházában állt. Ha a primás utazott, Mihalik bácsi szállitotta hintóval a vasútállomásra és a bejelentett érkezéskor várta a primást. Ma már gépkocsival közlekedik a primás. 1935 junius 5-én halt meg, a szentgyörgymezői temetőben a kápolnához közel temették el. V/7/3S Betonkerttel körülvett sir, rajta kuszéfenyő, árnyékliliom, krizantén tövek. A ferdesiku müko fejrészen fehérmárvány táblán: SEYLER KÁROLY 193o-198o Nem régen cserélhették ki a márványtábla feliratát, mert Jcorábban a felirat: / SEYLER KÁROLY főszékesegyházi karnagy 1815-1884 volt. Ugy látazk a család a korábbi feliratot eltüntette és a mait vésette' fel, pedig nincs mit sz égy élniük á sirban nyugvó ősükön. Seyler Károly 1815-ben Budán született. Midőn több évi zenetanulmány után szerzeményeivel fellépett 'és atyja halála után az esztergomi Bazilika karnagyi állásra meghivták, neve a zenetudósok előtt mindenütt ismert lett. " 1841-ben kinevezték és 43 évig ritka buzgalommal és szakértelemmel töltötte be helyét. 1834-ben halt meg. Zenemüveinek száma meghaladja a 3oo~at, mélyből 2oo nagyobb egyházi mil, 35 'pedig szentmise. ^ Világi zenekompoziciói a simfóniák, quartettek, septettek, nyitányok stb. épp oly becsesek, mint egyházi müvei.