Hol sirjaink domborulnak

- I ,r> ­aa után segédként a Zójom-i, Kassa-i, Eoprád-i öntödékben dol­gozott . Az 1914-es világháború elején egy Trieszt-i öntődében már mint öntőmester /művezető/ irányította az öntődét. Állandóan bővítet­te szaktudását. Behívták katonának és vártüzér lőmester rendfo­kozattal szolgált. A háború befejezése után Esztergomban telepedett le és a Till, majd Knorr öntöde vezetője lett. Az esztergomi Hercegprímási Vasöntöde és Gépgyár öntődéjének ve­zetésével bizták meg. Nemsokára ezt az üzemet megvették a Petz testvérek, áttél kezdve ott vezette az öntődét. Először a Duna melletti Vízivároson a nagykéményes /azóta lebontották/ gyártelepen /öreg gyár/, majd később a táti ut mellett.létesitett Szerszámgépgyár öntődéjében dolgozott nyugdíjazásáig, mint művezető. 1915-ben nősült meg, három gyermekük született: Károly, aki tani tc lett, de 1946-ban a TBC végzett vele. József középiskolai szakképesítést szerzett, de a háború után a Szerszámgépgyárban helyezkedett el. Anna /Anci/ kitanulta a nőiszabó szakmát. Mind­hárman Püvesire magyarosították családnevüket. Károly bácsi 1955-ben ment nyugdíjba. Megbízható, preciz szorgalmas, a szakmájában igen nagy tekint él: nek örvendő ember volt. Nyugdíjas éveiben a korábban megvásárolt 12oo D-ölnyi földjén, gyümölcsösén kertészkedéssel töltötte idejének nagy részét. 1974-ben halt meg. A szentgyörgymezöi temetőben régi munkatár­sai és tisztelői kisérték utolsó útjára. IV/13/6 Beton alapon 4o era. magas mintás mükőkereten hármas sir, három kiemelkedő zárólappal fedve. A fejrész teljes szélességében fek­vő lo cm. vastag mükőhasáb, azon 15o cm. 15 cm. vastag mükőha­sáb. Kellette jobbról-balról egy-egy műkő élővirág tartó váza. A 12o cm-es műkő téglalapon fehérmárvány tábla, melyen a bal szélen fekete bevésett kereszt, mellette ERŐS JÓZSEF 19o8-1985 neje KASZNER AKNA 1913-19 és SZÜLEI

Next

/
Thumbnails
Contents