Hol sirjaink domborulnak
- ! <. N - C IV/7/3 Lilik 5vei bekerített sir, egynyári virágokkal beültetve. A műkő f ejrészenegy fexete kereszt, mellette műkőből faragott rózsacsokor vázában. Fehérmárvány táblán PUi ZT A& ZSRI c s alád Ebben s sirb en nyugszik Pach László 18 -19—, "uriszabó" aki e Npsrv Duna mellett-a Hütt oarti családi /Móró/ házban lakott. ?eleságe ugyanis Llóró lány volt. A szabó mesterséget, rendszerint szivarral a szájában nagy szorgalommal művelte. Teri aéni -amiben tudott- segített Neki a háztartási és gyermeknevelési munka mellett, ugyanis kát fiuk volt. László az idős ebb ik matematika-fizika szakos tanárkent Budapesten, tanított, ott is van eltemetve. Kornél, a fiatalabb az Érseki Tanítóképzőben'tanítói, majd később tanári oklevelet szerzett. Itt nyugszik e családi sírban. Laci bácsi 1939-ben fiaival együtt Pusztaszeri-re magyarosította a Pach nevet, noha -szerintük- rokonságban voltak Pachl Jánossal a Bazilika építészével. A szagoó munka mellett aktiv tagja volt a Szentgyörgymezői Katholikus Olvasókörnek. Evek hosszú során volt választmányi tag,emellett a rendezőbizottságba is beválasztották. Ezzel kapcsolatban 1935 január 31-i ülésen »3 elnök közli, hogy Pech László és Erdi Ferenc rendező, Bgrtus József elnök tiltakozása ellenére nésv, a Körben már többször rendellenséget és ves-zekedést előidéző fiatalt engedett be a mulatságba. Mindketten elismerték, hogy ők engedték be a nevezeit ifjakat, de nem azért, hogy az elnök tekintélyét rombolják. 1936 május 14-én könyvtárosnak ajánlották és 24-én a Közgyűlésen meg is választották. Több éven keresztül, mint könyvtárás készítette és olvasta fel a Közgyűléseken a könyvtárral kapcsolatos beszámolóját. A közgyűlés rendszerint elismerte lekiismeretes könyvtárosi tevékenységét. 1939 január 9-én Szelva Ferenc pénztáros balesete miatt ideiglenesen megbízták a pénztárosi teendők ellátásával. Fontos feladatának tartotta a billiárd asztal állapotát és sikerült is a javításra megfelelő összeg megszerzése. A kölcsönzési dijakból olyan jól gazdálkodott, hogy abból több kötet könyvet tudott vásárolni a könyvtár könyváHomályának gyarapító sár a. je Lentette, hogy 9 Földművelési miniszter lo db. vazd^sá-i k ötiv—' - O v vet, a Közbirtokosság a ".:*gy £r vértanuk" c. könyvet, a Földművels si liniszter ujabb 2o kötet könyvet, Az Xskolá-ikivüii Népművelési Titkárság 111 kötet Könyvet és a Gazdasági Felügyelősér 34 kötsz