Hol sirjaink domborulnak

ben szabadidejét töltötte B vidám gy ermeice er egge 1. Adik ismerted a körülményedet, azokat is váratlanul érte hplálá­ne-d hire. November 24-én vettek töle -felesége és leányával együtt végső bucsut volt tanítványai, tanártársai, ismerősei es kisérték utolsó útjára a szentgyörgymezoi temetőben. IV/2/ Mükőkeretes sir, terméskőből rakott fejrészen Dr JÓNÁS LÁS2nd 1925-1993 Szentgyörgymezön, a papnevelde /szeminárium/ hatalmas épülete a­latt a Petz gyár közelében a Molnár sor 5 szám alatti családi ház­ban született. Édesapja szobafestő és mázoló voit, nevelte három gyermekét: Perencet, Lászlót és Terikét. László gyermekéveit a Hütt parti gyerekekdel nyáron a Dunában für­déssel, télen korcsolyázással töltötte. Elemi iskoláját az Érseki Tanítóképző Gyakolrló Iskolájában végezte. Négy osztályt a várod Szent- Imre Seálisdoiában végzett, ahonnan qz Érseki lenitókpző ákjr lett, ott készült tanítói hivatásara. A gyerekek és az ifjúság nevelését kántortanítóként Dunp.renetén kezdte. Közelebb szeretett volna jutni szeretett szülővárósához, igy került Szomorra. Az iskolák államosítása után Csolnokon kapott állást, majd kát éves felsőtagozatos mun.dája után Kyergesujfalun folytatta pedagógusi munkáját. Itt kedvenc tantárgyait r- földraj­zot és a biológiát oktatta, a Tanárképző Főiskolán elvégezte a földrajz-biológia szakot. A xermészettudo lányok mellett a zene is érdekelte. Eveken keresztül nevelte az ifjúságot az éneklésre, a muzsida szeretetére. Esztergomba került és a Bányászati Szakközépiskola kollégiumában lett nevelő tpnár. Közben a szegedi Tudományegyetemen elvégezte a biológia-földrajz szakot. Bányászati ismeretek után vágyódó ny­ákjaival megszervezte a barlangkutató szakkört, amely jó hirnévre tett szert. Később a Dobó Katalin Gimnáziumba került. 1969-ben doktorált a József Attila Tudományegyetemen, a "Pilis hegyvonulat karszt morfológiája" cimü disszertációjával. Városunk­ban megszervezte a csillagász szakkört. 1986-ban egy Esztergomban tartott nemzetközi Regiomontánus konferencia is az 0 szervező mun­kája revén valósulhatott meg. Nyugdíjbpvonulása után a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban tpnitott. Súlyos betegsége elhatalmasodott rajta és. 199 szeptem­ber 2l-én Budapesti Korányi Kórházban hunyt el. Nagyszámú diák­sereg, gyászoló csillagászok és tisztelők kisérték utolsó útjára a szentgyörgymezői temetőben. Felesége biológia-földrajz szpdos tanár, fia dr Jónás László or­vos, Rita lánya színésznő, a Vígszínház tagja, Anikó lánya bioló-

Next

/
Thumbnails
Contents