Esztergomi helikon

Tartalom - III. MENTSVÁR – HADAK ÁRNYÉKÁBAN

Egyszer azonban jött az idő, hogy a hegedűsök lantjain egyszerre elhallgatott a víg dal. A tréfa, az enyelgés pengő hangjai elnémultak egy rettentő szózat előtt. ,Jön a tatár!" /.../ Jött a rossz hír, halálra űzött emberek lábain, sebesen: hogy elveszett a nemzet virága Sajónál; vége, vége az országnak, nyíllal összelőtték, karddal leapríták a deli magyar ifjakat, fut a király, sír az ország, senki nem segíthet rajtunk. Volt nagy sírás Esztergomban; annyi szép fiatalember úgy el tudott hullani oktalan nyílvesszők miatt, paripák megtaposták drága testeiket, szép fodros hajfürtjeik belekeverődtek a véres porba; nem is jönnek vissza király kertjében játszani, szép hölgyekért tornát vívni, selymet, igazgyöngyöt venni. Hanem jön helyettük iszonyú kegyetlen ellenség, rút arca, vérszomjas lelke, átkozott még a beszéde is; a borzalmat, mely előtte jár, eléggé megmondja a szó, mely az egész országon szétterjed: „Ez ellenség nem ember, hanem kutyafejű vad!" Kutyafejű fenevadak jönnek az embereket kiirtani. Más világ lesz. A Góg és Magóg hada elszabadult. A környékből futva jöttek Esztergom erős falai közé a menekvők; nem vidám, mulató ifjak, hanem komoly családapák, kiknél drága kincs az asszony, kiért vérüket ontják, ha hű, vérét ontják, ha hűtelen. Naponkint új menekvő csapat jött a város kapui alá, új, idegen arcok, némelyik csak hírét hallotta a tatárnak, más csak messziről látta, harmadik beszélt is vele; egy-egy véres kardcsapás mutatta, hogy mit beszéltek. A város lassankint megszaporodott szomorú néppel. A futók közül egyik elveszté minden vagyonát, égve hagyta faluját háta mögött, másiknak rokonai hullottak el a csatamezőn, harmadik a vész közepéből egyedül menekült, látta gyermekeit leöletni, hallotta felesége halálsikoltását; — és mind, mind valamennyi elveszté hazáját; azt sirathatta reggeltől napestig. A hegedűsök az utcaszögleteken siralmas nótákat húztak most, s nem volt az a kincs, amiért egy tréfás dalt elpengettek volna. Gyász volt most a nemzeti szózat. Bojóti Simon, a spanyol, volt ez időben a várparancsnok. A bátor férfi nem veszté el szívét a közrémületben. Hirtelen új sáncokat hányatott a város körül, a fegyveres férfiakat csapatokba rendezé, s éjjel-nappal őrizteté velük a falakat. Eleséget szerzett be évekre, s süttetett, főzetett az egész városban a harcosok számára; ha a férfiak fegyverben állanak, a nők se pihenjenek, varrjanak, mossanak a vitézekre. Terhes munka volt ez a százszorszépek gyönge kezeinek; duzzogtak is eleget Simon vezér ellen, ki elrontotta a királyi mulatókertet, sáncokat hányatva rajta s éjjel-nappal fegyverben tartá a férfilakosságot; alig lehetett az utcán egy jóravaló arcot látni, mind olyan páncélosán, vértesen jártak-keltek az emberek, semmi kedvük sem volt az enyelgésre. 92