Esztergomi helikon

Tartalom - II. FŐVÁROS – EURÓPA ORSZÁGÚTJÁN

12. Arany János: Csanád (Töredék — 1850 körül) Ül Isztragomban István szent király. Pap- és parasztúr mind körötte áll; Fején az ékes ujdon korona, Vállán palástnak hímzett bársonya, Kezében a bot, egy arany-virág, Gyönggyel rügyedzik rajta minden ág; Mint támadó nap, a tisztes nagyok Arcán királyi fénye felragyog. Csendben foly a tanács; — de hallga, hallga! Kürtszó-e az, vagy szél, mi ott rivalga? Fel hó-e vagy por, mely az egekig Lomhán, sötéten fölverekedik? A föld alapját rázza mennydörej, Vagy tomboló had és acélzörej? Villám cikáz-e, vagy lángfegyverek Hegyén ezer napot hoz a sereg? Győztes had élén mint kettős sugár, Megvillan egy ifjú levente-pár, Gyula, Csanád, fejdelmi két rokon. Jobb s bal keze Istvánnak harcokon. Mosolyra vidúl a királyi bátya. Midőn az ifjakat belépni látja, S míg hódolatra meghajol a térd, Ó nyújtja jobbját és így szólva kérd: „A besenyővel, a fejes, konok Néppel mi történt, édes rokonok? Győzött-e, hogyne győzne a kereszt, Pogány had ellen, mely böcsmérli ezt? Ha síkra száll a napvilág, sötétség: Nincs diadalban akkor semmi kétség; No s szóljatok: hogy mint leié Abád Révén hadunk a vén Doni-Csabát?" 58