Esztergomi helikon

Tartalom - II. FŐVÁROS – EURÓPA ORSZÁGÚTJÁN

Holdtölte előtt való harmadnapon, esti szürkülődésre, elsőkül a kabarok érkeztek, együtt a három törzs és a nemzetségek eleje, meg a had. Szokásuk szerint hangosak voltak; lármáztak, amíg felverték a sátrakat, és azután nagy tüzek köré telepedtek, és szidták a savanyú bort, akit a várból kaptak. De késő éccakáig vigadtak és dajnásztak. Fel a várba csupán Aba úr ment, meg Örös úr és Bors hadnagyok. Éjféltájt érkeztek a Huba nemzetségek. Csendben jöttek és kevés néppel Mogorván. Csatakos, nyirkos őszidő volt, és ilyenkor ez a rendesen izgága nép rosszkedvű. Másnap jöttek délfelé az Ond törzs nemzetségei, cifraszűrös alföldi urak; kényes; sallangos lovakon, veres lobogós kopjákkal. Nagyszájú, hetvenkedő, büszke nép, és akármilyen a kedvük, mindegyre cifrán káromkodók. Kétannyi vezetéket is hoztak, mint amennyi szükséges lett volna, csupa hencegésből. S az Árpád törzs is szállingózott: a Csákok, Bicskék, Baracskák, a Kurszán, Ákos, Szalók és Doboka nemzet, és a kisebbek is. Gyűltck-szaporodtak, mert az Árpád törzs minden törzsnél népesebb és számosabb nemzetségekben. Szürkületkor együtt érkeztek a Bulcsú és Botond nemzetségek. Bőrruhában és láncingesen, hátukra akasztott kerek pajzzsal, nyereg mellett karddal és csákánnyal és acél sisakkal az urak is. Koppány és Bács hadnagyokkal az élen szoros hadrendben, minden beszéd nélkül, némán robogtak táborukba. Számosan voltak, majd egy zászlónyi kopjával és vezetékekkel, málhás lovakkal és szolgákkal. Tekintélyesek voltak; félelmesek és sötétek. S ahogy a kóbortüzek lobogó lángja reájuk tükröződött, nem villogott-csillogott ott semmi, csupán a kopják hegye. — Mintha hadra készülne Bulcsú és Botond népe — mondta Aba úr öreg Csáknak. Egymás mellett állottak a dombon, útban a várba, estebédre Géza úrhoz. Csák úr az égre nézett: vékony fellegek lepték a boltozatot, és befátyolozták a kelő holdat. — Eső lesz holnap, gondolom — dörmögte. De azután lepillantott az égről a víz menti táborra, ahol most szilaj, vad kurjongatás támadt: — Mi lehet ott? Halkxl-é? — Köszönti Koppányt Léi és Huba népe, meg a Csolt nemzetség. — A horkák nagy-híres hadnagyok voltak régtől óta. A görög császár Vérbulcsút királynak tisztelte, amíg élt... őtet és az erdőelvi vajdát. A mi urunkat ritkán. — De Koppány nem Vérbulcsú. — Ki tudhatja azt ma?... ... A várfalon áll István, és hallgatja a vad kurjongatást és hujjogatást, és megborzong... 54