Esztergomi helikon

Tartalom - IV. KÖZPONT – A HUMANIZMUS FÉNYKÖRÉBEN

A menet a város kapujához ért. Megkondultak a harangok a szent Adalbert bazilikájának tornyában. A prímás hintaja megállott a diadalívnél, melyen ibolyavirágokból voltak kirakva az üdvözlő felirat összes betűi: „Salve, strip celsissimus, corpore exilis, unus cum regno crescendus" (Légy üdvözölve, eredetre fényes, testre kicsiny, ki az országgal együtt fogsz megnőni.) A gyermek meg volt illetődve a kifejlődő pompás látványtól. Arca elsápadt, szemei zavartan jártak szerte. Bakócz Tamás, aki mellette ült a hintóban, leugrott, és lesegítette az érsekherceget a díszes szőnyegre, mellyel a föld be volt borítva. Égreszkető „vivát" hangzott fel... a harangok egyre zúgiak-búgtak. /.../ ...e pillanatban Beatrix tört magának utat a királyhoz. — Okvetlenül beszélnem kell fölségeddel, négyszemközt, rögtön — szólt lihegve, izgatottan. Késő volt. Mire a királyné odaért, már a két lovag térdre volt borulva a király előtt. — És ti mit akartok? — Be akarunk mindent vallani. — Mit? — kérdé csodálkozva. — A bűneinket, hogy csupa jóakaratból tévedésbe ejtettük fölségedet. — Engem? Mivel, jó urak? — Mi kísértük volt a prímást Budára, múlt év őszén, midőn felséged látogatását kívánta. De akkortájban volt az Újlakiék értekezlete, és híre járt, hogy a prímás vesztére törnek, értesüléseket vettünk, amelyek majdnem bizonyossá tették, hogy a prímást útközben megtámadják, elrabolják vagy meg is ölik. Cselre csel. Okosak akartunk lenni, s a páter Morelti fejében az a terv szülemlett meg, hogy ne a prímást vigyük Budára, hanem a játszótársát, Gregoriót, aki korra, alakra hasonlít hozzá. Hadd fogjanak vele csizmadiát Újlakiék — És? — kérdé a király izgatottan. — És Gregoriót öltöztettük fel, őt vittük el. A fiú kész volt uráért mindenre. A szándék az volt, ha elfogják, akkor előállunk az igazi prímással (s ez lesz a nagy tromf), ha pedig odaér Budára sértetlenül, fölfedjük fölségednek, hogy milyen fölösleges elővigyázattal valánk. — Mily vakmerőség! Nekem semmit sem szóltatok! — A felséges királynéval közöltük, ki, minthogy Gregorió prímásságában senki sem gyanakodott (Bakócz, aki már látta egyszer, nem lévén az udvarnál), azzal nyugtatott meg bennünket, hogy alkalmas időben hozza tudomá172