Esztergomi helikon

Tartalom - IV. KÖZPONT – A HUMANIZMUS FÉNYKÖRÉBEN

sok gondot viselendő vólna az országra. És úgy lőn. Mert László lőn király, ki igen tunya és lágy ember vala. És mikoron új hírt hoznak vala néki, hogy a törökek kárt töttenek, és imeszt és amaszt az várat vették meg, ő nem indul vala ezen, hanem lágy beszédei mondja vala: dobrsi, dobrsi. A másik ablakon íratott vala egy király képiét, és annak lábai allat tüzet irtanak vala, melly környül embereket sitnek vala nyársokon. Evvel e képpel jelentötte a szegény Lajos királyt, hogy az is csendesz király lönne, és hogy az ő üdejébe támadandó vólna a keresztes had. Az harmadik ablakra íratott vala két mezítelen embert, kik küsszednek vala az magyari koronáért, mellyet, az ő lábok allá megírtanak vala. Evvel e képpiel aszt jelöntötte, hogy János király és Ferdinánd király jövendők volnának az országért. És úgy lött. Mert annyira veszédének egymással a királyi birodalomért, hogy majd mind a kettő mezítelenek maradának mind országostól. Az negyedik ablakba íratott vala egy haragos oroszlánképet, melly a földön fekszik vala, és a két első lábának körmeiben tart vala egy koronás pattyalatot. Evvel e képpel aszt jelenté, hogy a török császár fogná elfoglalni az magyari királyi birodalomnak méltóságát, és hogy aszt kezdené bírnyi mindvégig. Mert ez ablak és kép után nem lőn több ablak, sem több írás, hanem ez vala az vége. Úgy tetszik, hogy ez is betellyessedett, mert egynyíhány esztendeje vagyon immár, hogy mind Buda, — a mű királyi székünk —, mind Fejérvár, a koronázóhely elköltenek tőllünk. Hogy az János király fia, János, valamennyére csüggelődék az erdélyi birodalomba, és hogy Pozsonyba mégis valami színt tartnak a koronázásban, az csak árnyék a magyari birodalomnak. Nagy Kolonyiába minden esztendőben kimegyen egy napon az egész váras, mind nagy, mind kicsin a mezőre, és ott gyermekek az veres kápolnánál egy igen régi éneket mondnak mondván: Eddig jöjj fel török császár az ő erejével, és itt e kápolnánál elveszti az ő fejét. Bizony, ha a török császár addig felmegyen, hogy nagy Kolonyiáig jut, bizony nem sok marad épen Németországban is. Mert Kolonyia messze vagyon az alföldre tova allá, az Rév vize mellett, hol immár tengerbe kezd sietni. De Lactantius doktor is megmondotta eszt ezer esztendővel ezelőtt. Mond: Horret animus dicere. Irtózom eszt megmondani, de azért megmondom, mert úgy leszen. A napnyugati föld és császárság rabságba leszen, és az naptámadati leszen a birodalom. Isten ő szent felsége tudja ezeket mind szőrével, mert ő végeszte ezeket mind el az ő szent tanácsába. De az jelek megmutattyák, hogy nem igen messze az vége. 164