Esztergomi helikon

Tartalom - Nagyfalusi Tibor: Előszó

"Épen olyanok, mint otthoni dombjaim: alattam, fölöttem egy kis darab enyim. Távolabb a város, és túlnan látszik a szemközti dombról a komoly bazilika." Itt nem lehet másképp: nemcsak e látvány fogadja ismerősen, de ez a látás kíséri, vezeti barátian és fogadja be az újak legjavát is. Közülük a legméltóbbként Csoóri Sándort: az ő európai távlatú magyarságának, sokféle műfajban egyaránt líraian személyes alkotóerejének 1980 óta vált Esztergom is — a városunk dombos határában lévő kis ház — termőhelyévé. „Kidöntött fák és bazilika-árnyak" veszik körül, s ahogy ebben a versében vallja: „Hazaérni én már csak itt érek haza /.../ Minden porszem a házam népe itt s minden fűszál." (Esztergomi töredék) Egy másikban pedig: „Ideje jött, Uram, hogy kiüljek ide eléd a dombtetőre. Látom, borul az ég már templomaid fölött. (Ideje jött) Babits ideje — Babits dombja, látóhelye... — Végtelen tartományú „helikoni" idő és tér — a városhatár egy másik kies hajlatából feltáruló. 1 linni szeretnénk, hogy gyűjteményünk olvasói elé ugyanez nyílik. 1 la bármelyik kötetre rászánnak idejükből: — ez az idő „jön el" a számukra. A történelem változó és a művek örök ideje: egységük által érzelmeinket, gondolatainkat szárnyaltató. Magaslati idő, mely a teret is áthatja. A legkifosztottabb földet is talajjá termékenyíti, a töredékekből is „egész tájat" alkot. Mennybolttal, amely „örökkék ég a felhők mögött" ... /.../ Itt fölülről egyhatár minden, és kék és zöld, s szálló szem s gyors madár tanítják, hogy nagy az Isten és kicsik a nemzetek, és a Menny külömb bazilika. (Babits: Dal az esztergomi Bazilikáról) Nagyfalusi Tibor 12