Esztergomi helikon

Tartalom - IV. KÖZPONT – A HUMANIZMUS FÉNYKÖRÉBEN

Mikor már Gatto a bortól, az ételtől meg a fűtött szobától elevenebb lett (a többféle bor ugyanis kikészíti ám az agyat, tanú rá Ovidius), nem várva be a sorát, kezdte dicsérni önmagát és műveltségét fitogtatni. Bizonygatta, hogy olyan nincs a teológiában, ami előtte rejtve volna, hogy ő minden feladott kérdést, bármilyen volna is az, tétovázás nélkül megold, és hajlandó mindenre választ adni. A király azonban Lapasztalt ember volt, és jól ismerte e kor teológusainak szokásait, hogy csak a nehezen megközelíthető dolgok után fürkésznek, csak Tamás és Scolus^ kemény csomóit oldozgatják a Szentháromságról, az isten attribútumairól, az cucharisztiáról,^ de elhanyagolják az erkölcsi részt és az evangéliumok magyarázatát. Azonnal Giovanni Gátlóhoz fordult, aki olyan nagy dolgokat ígért önmaga felől, és megkérte, hogy távoztasson el lelkéből egy kételyt, mely már régóta honol benne, mivel még eddig senki e dologban neki teljesen meg nem felelt: „Már régóta nem tudom eldönteni — így szólt, —, hogy Krisztus, az istenember, aki mindent igazságosan és bölcsen cselekedett, nem egy dologban a legkevésbé sem tartotta szem előtt az igazságot. Ugyanis az igazság érdem szerint jutalmaz. Mert ha a garast érdemlőknek aranyat, az aranyat érdemlőknek garast ad, ki kételkedik abban, hogy nem őrizte meg a méltányosságot? Hogy pedig Krisztus így tett, azt az evangéliumok is bizonyítják. Mikor Pétert és Jánost szerette jobban az apostolok között, nem egyenlő mértékkel mérte érdemeiket: a pápaság legfőbb méltóságával tüntette ki Pétert, aki otthagyta, megtagadta és esküvel fogadta, hogy sohasem ismerte. Jánost pedig, aki mindhalálig hűséges maradt, és sem a fölkelt néptől, sem a haláltól való félelmében el nem tántorodott tőle, jutalom nélkül hagyta és dicsőség híján. Már ami engem illet, ha volna két szolgám, és az egyik a csata elején megszökne, a másik pedig végsőkig kitartva soha el nem hagyna, azt a szökevény dezertort gyalázattal, talán még halállal is büntetném, aki pedig minden veszedelemben velem maradt, jutalommal és tisztségekkel tüntetném ki, és hiszem, hogy mindenki csak helyeselne. Mert ha a szökevénynek tisztelet jár, a hűséges pedig dicsőség nélkül marad, ki nem látja, hogy akkor az erénytől elrabolják jutalmát, a gyávaságot pedig növekedésre bírják? Mestereimtől így tanulmm, hogy már Ciceró megmondta: ,A megtiszteltetés táplálja a művészetet, mindenkit a dicsőség lelkesít a tanulmányokra!"

1 Mi egyebet jelent Pétert pápasággal kitüntetni, János pedig mellőzni, mint arra buzdítani a tanítványokat, hogy tarLsák magukat távol az üldözésektől, térjenek ki a szenvedések elől, ne viseljék cl a gyötrelmeket, ellenben fussanak el tüstént, és tagadják meg Krisztust. Csak erre várok választ, 2. Aquinái Tamás és Johannes Duns Stalus a skolasztika megalapozói. Galeottó ellenszenvét magyarázza, hogy az inkvizíció éppen Scolus tételeit olvasta fejérc. 3. Eacharisztia — oltáriszentség 4. A Cleera-idézet: Disputationes Tusculanac. 1.2. 137