Esztergomi helikon
Tartalom - III. MENTSVÁR – HADAK ÁRNYÉKÁBAN
üdézék az érsekei érötte, és sokáig pörlének vélle. És végre a pápa kényszerűé az érseket, hogy vissza keli adni a Béla király testét a barátoknak. És visszahozzák aszt az ő kalastromokba, mert a barátok nem akarának a böcsülelben alábbok lönni az érseknél és a kanonokoknál. Bírta vaLa kedig a királyságot harminchat esztendeig. 30. A Képes Krónikából Marci Chronica de gestis Hungarorum. (179 ) A nép ostorozza magát (1358) /.../ A király pedig az Úr ezerkétszázhetvenedik évében halt meg, május Nonaeját megelózö ötödnapon, pénteken, a szent kereszt megtalálásának ünnepén, a budai szigeten, és testét Strigoniumban temették el a Kisebb Testvéreknek* a dicsőséges Szűz tiszteletére épített templomában, amelyet maga Béla király úr kezdett el építteni még életében, költséges és szép munkával. Itt nyugszik boldogan Mária nevű feleségével, a királyné úrnővel, a görög császár leányával és legkedvesebb fiával, Béla herceggel. 2 Erényekkel gazdagon ékes férfi volt, akinek emlékezete mind a mai napig olyan édes minden magyar és sok más-néphez-tartozó szájában, mint a méz. Testét Fülöp strigoniumi érsek^ jogtalanul kihantoltatta, és az említett templomból elvitette, majd igaztalanul a saját székesegyházában temettette el. E tette miatt a pápa előtt sokáig folyt a per, és a Kisebb Testvérek kiérdemelték, hogy a testet a legnagyobb tisztelettel újból megkapják; majd a Szűz oltára előtt még nagyobb dicsőségben temették el; ezeket a verssorokat lehet ott olvasni: „Nézd e kedves dolgot, hárman veszik körül a Szűz oltárát: király, herceg és királyné, jusson nekik háromszoros öröm!" 1. Május 3-a valóban a szent kereszt megtalálásának ünnepe, azonban 1270-ben ez szombatra és nem péntekre esetL A budai szigetnek a mai Margitsziget felel meg Strigonium Esztergom latin neve. A Kisebb Testvérek a ferenceseket jelölik. 1 IV. Béla felesége, Mária, Laszkarisz Theodor nikaiai császár leánya volt aki kevéssel élte túl férjék Béla herceg 1269ben halt meg 3. Fülöp 1262-1272 között volt esztergomi érsek. 122