Esztergomi helikon

Tartalom - III. MENTSVÁR – HADAK ÁRNYÉKÁBAN

Béla király jó barátságban élt velük, s ítéleteivel mindig nagyon meg voltak elégedve. Az utóbbi időkben, hogy vaskézzel fékezte meg a régi urak túlkapásait, alig is akadt dolog, amiben személyesen kellett volna intézkednie. De azért szokássá vált, hogy a kirakóvásár napján minden héten lejött városi házába, s ha nem is volt pörös ügy, az előkelő kalmárok tisztelegtek nála, beszámoltak a város életéről, ajándékokat hoztak neki vagy gyerekeinek, kérdezősködtek az egészsége felől vagy az ország dolgairól, s ő nyájasan elbeszélgetett velük. Volt úgy is, hogy ebédre hívta a vezetőket magához. így a királyi ház, a város büszkesége, sohasem volt lakatlan, a királykisasszonyok is akárhányszor napokat töltöttek el benne, mert nagyon érdekelte őket a város mozgalmas élete, s szívesen érintkeztek a nagykereskedők asszonyaival, leányaival is. Most persze üresen állt a ház, s kapóra jött Simonnak, hogy a régi királyi cselédeket odatclepítse. Aztán voltak ott jól boltozott pincék, amikben a foglyok éppen úgy ellehettek a falba erősített vaskarikákhoz béklyózva, akár fönn a városbeli tömlöcökben. Királyi tulajdon lévén, a városiaknak semmi szavuk nem lehetett ebben a dologban. Különben sem az ő terhük a ház élelmezése, arról gondoskodott az ispán hosszú időre, tisztességesen. /.../ A várhegytől délnyugatra, a Hévíz-tó forrásai és süppedéke mellett vitt, a Kis-Dunával párhuzamosan, a szépen megépített széles kőút a Villa Latinorumba, vagyis a városba, mely a várhegytől mintegy ötszáz lépésnyire feküdt, északi oldalán a Kis-Duna-ágtól határolva és védve, melyet a Nagy-Dunáról bejövő kereskedőhajók rakodópartja és a bazárok szegélyeztek. Az út maga Szent Lőrinc kapujához vezetett, mely a nagyfélkörben épített, árkokkal és fatornyokkal megerősített várospalánk délkeleti oldalából nyílott, idefutott a Budáról jövő országút is. A palánkon még két kapu volt, délnyugatra a Zsidókapu, északnyugatra pedig a Szent Pál-kapu. A város urai, a francia, olasz és spanyol kalmárok büszkék voltak az erődítésre, őrségük is nagyszámú és gyakorlott, s a város belsejében álló kőházaik maguk is mind kicsi erődök. A piac közepén emelkedő Szent Miklós-templom szükség esetén szintén alkalmas a védekezésre. Az elől azonban ők is elzárkóztak, hogy idegeneket fogadjanak be maguk közé, akik megzsúfolják a várost enni kérőkkel. Simon nagy megkönnyebbüléssel örvendezett magában, hogy a városiaknak nem is jutott eszébe a várba kérezkedni, ragaszkodtak házaikhoz, a vagyonukhoz, bizakodtak erejükben, s így nem okoztak neki gondokat. Mégis voltak, akikről közös megegyezéssel gondoskodniuk kellett s hosszas huzavona után az ispán megegyezett a városiakkal, hogy miképpen osztozzanak meg rajtuk. 95