Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat harmadik évkönyve

Boleszló herceg, esztergami érsek. Pór Antaltól

24 hogy az országot, melyet annyi erőfeszítés mellett visszahódított a rendnek és civilizációnak, családjának is biztosítsa. Mig azt véghez vitte, s ekkor nem éppen fejezte volt be müvét, annyi durva erőszakot kellett tűrnie, annyi halálos félelmet kiállania, életét annyiszor koczkáztatnia, hogy bizony nem csoda, ha az erőszakoskodás szinte természetévé vált. Amit a következőkben még elmondani fogunk Boleszló érsek életéből, az főpásztori gondosságáról, igazságérzetéről, kegyességéről és egyéb erényeiről tanúskodik, s e mellett azon kor társadalmi visszásságaiba, forrongásaiba, vergődéseibe egy kissé bepillanthatunk. Azon voltam ugyanis, hogy a száraz regestákat némi tudásommal megelevenítsem, érthetőbbé tegyem, és t. olvasóim érdekeltségét ébren tartsam. A XIV. században aligha volt valakinek is nyugalmasb élete marcangolt kedves hazánkban. Zsarnoki hatalomra vágyó oligarcháink gondoskodtak róla, hogy fölül kerekedjék a törvénytelenség. Ilyen időben — úgy volt ez mindig — az egyháziaknak sok bajok keletkezett. Hogy e bajokon segíthessen, a tarcai kerület (Sáros vármegyében) papjai küldöttsége, mely állott a tarcai esperesből, a kriváni és héthársi plébánosokból, II. Tamás mester esztergami érsek, mint főpásztora elé járult, (pedig akkor jómaga is Csák Máté dúlásai elől Lőcsére menekült volt) és panaszosan előadta, hogy híveik megvonták tőlök a dézsmát, noha nekik, — mint ezt a szepesi prépost, kinek közetlen hatósága alá tartoznak, bizonyítja, — szabad dézsmájok van; panaszolák továbbá, hogy hiveik, a hitközség ugy bánik velők, mint szegődött szolgákkal: ha ugy tetszik nekik egyegy év leforgása után javadalmaikból kivetik; azon hagyatékokat, melyeket némelyek végső rendelkezése szerint örökös szent misékre kellene kiszolgáltatniok, visszatartják; ellenben az elhunyt papok javait elharácsolják. Meg kell jegyeznünk, hogy a tarcakerületi népek, jobbára telepesek, idegenből hozott, kivált német és szláv vendégnépek valának, kiknek rendesen biztosítva volt a szabad papválasztás, amiért ők nem az érseknek, illetve szepesi prépostnak, káptalannak vagy más patronusnak fizették a papi tizedet, hanem saját papjaiknak, kiket (megkülönböztetésül az ecclesiae rectortól vagy parochustól) ezért plébánosnak nevezték, mert a plebs, a nép választotta őket. E hitközségeknek joguk volt ugyan — valószínűleg az egyházi főhatóság jóváhagyásával — papjaikon túladni, de a tarcakerületiek e jo-