Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat második évkönyve

Adalékok Esztergammegye és vidékének legrégibb történetéhez. Dr. Wertner Mórtól

32 fia Jakab fia Bereczk, anyja (Jakab özvegye), veje János és e Jakab leányai Petronella, Ágota, Erzsébet és Klára s előadják, hogy Telegdi Csanád esztergami érseknek Muzsla nevű birtokukat, mely az érseki Muzsla és az esztergami-káptalani Ebed közt fekszik, az István vértanú tiszteletére felállított templommal, szántófölddel, erdőséggel ,.és a hozzátartozó Dunarészszel együtt cserébe adják. Azért megkapják az érsektől a Garan mentén (ma Barsmegyében) fekvő Szodót minden hozzátartozóval (Garan-Mikola, Bogdán stb.) Jakab özvegyének hozományiés leányainak negyedigényeit Szodóra ruházzák át.') Ebből kitűnik, hogy Muzslának azon része, mely az esztergami érsek birtokában volt, 1387-ben „Ersek-Muzslá"-nak neveztetett és hogy a muzslai világi birtokosok akkor valószínűleg összességükben Muzslát elhagyván, Barsmegyében telepedvén, idővel szerencséjüket más megyékben is keresték; egyikök talán meg is találta: Muzslai Jakab t. i. 1393-ban Hontmegye alispánja. 2) b) Köbölkút. 1233-ban köbólkúti (de Cubulcut) Péter comes és a szomszéd esztevéri (=ösztövéri) Bítg ellenfelükkel: Császári Vityával a királyi ember közbenjöttével akként egyeznek meg, hogy Péter és Bag nevezett Vityának Esztevéren három ekére való földet átengednek. 3) Midőn e Köbölkuti Péter 1234-ben újra felmerül, akkor ő már nagy hivatalt visel: alnádorságot; 4) ebből azonban még nem szabad következtetnünk, hogy valamely ősrégi híres és hatalmas nemzetség tagja; nemzetségét nem is ismerjük; hogy alnádorsághoz jutott, annak az a magyarázata, hogy köbölkuti birtokos létére a sokszor távol lévő nádort a közel Esztergámban, a királyi székhelyen, könnyen helyettesíthette. Ismerünk tőle egy 1234-ben kiállított, a Miskócz nembeliek birtokperét rendező Ítéletet, melyet Tomaj nb. Dénes nádor ugyanazon évben átír és megerősít. 1) Fejér, VUI. 4. 282 2) Zichy-okmánytár IV. 533. 8) Fejér, III. 2. 491. *) Hazai okmánytár VIII. 30- 31.